A 2020-as év legjobb román sportolóinak gáláján a marosvásárhelyi focista és edző sikereit is díjazták, miközben kiderült, hogy a kínai focibajnoki cím többet ér a románnál és az Európa Liga-menetelésnél.
Több mint ötven éve osztja ki a Gazeta Sporturilor az év legjobb romániai sportolóinak járó, részben a közönség, részben a szakma által megszavazott díjait. Idén a járvány miatt csak virtuális gálán vehették át az elismerést a díjazottak, akik között a tavaly létrehozott Legenda kategóriában a 108-szoros válogatott és BEK-győztes labdarúgó, Bölöni László is ott szerepelt.
A jelenleg a görög Panathinaikosz edzőjeként dolgozó Bölöni második magyarként került be a legendák közé, tavaly egykori edzőjét, Jenei Imrét díjazták ebben a kategóriában.
Az online gálára Athénból bejelentkező Bölöni számára meglepő volt, hogy bár több mint harminc éve külföldön él és edzősködik, nem felejtették el Romániában sem.
„Nem hittem volna, hogy otthon még számon tartanak, ez a nagyon szép díj, ezért még értékesebb számomra, mert azt jelenti, hogy otthon sokan értékelik, amit a román futballért tettem” – köszönte meg az elismerést Bölöni, aki szerint a játék élvezete, az ambíció, a munka és az intelligencia áll a sikerei mögött.
A Legenda kategóriában még Bölöni egykori válogatott csapattársát, Anghel Iordănescut, Cristian Gațu kétszeres világbajnok kézilabdázót, Simona Amânar olimpiai bajnok tornászt és Doina Melinte olimpiai és világbajnok atlétát díjazták. A jelen sztárjai közül Simona Halep teniszező immár hatodszor lett az év sportolója (nagyon nincs is konkurenciája), a focisták három díja viszont már vitathatóbb.
A Kolozsvári CFR-rel bajnokságot nyerő és az Európa Liga tavaszi szakaszába is eljutó Dan Petrescu csak harmadik lett az edzők között, a holtversenyben győztes Cosmin Olăroiu (Csiangszu Suning) és Răzvan Lucescu (Al-Hilal) mögött – azaz a kínai és szaúd-arábiai bajnoki cím többet ért Liga 1 első helyénél és egy sikeres európai kupaszereplésénél.
Az év futballistája Dennis Man (FCSB) lett, a legjobb külföldi játékosnak pedig a brazil Paulo Viniciust (CFR) választották meg.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.

Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.

… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.

… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.

Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.

További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Durva különbségek: harmincötször nagyobbak a nyugdíjak az igazságszolgáltatásban, mint a mezőgazdaságban. A rendőrök pedig egy nap alatt több mint 600 jogosítványt vontak be.

… két szatmári község bemutat a totojázó kormánynak és belevág az adminisztratív reformba… és a román belügy meg a hadsereg olyan vicces a szerelmesek napján, hogy az ember elbőgi magát.

A kormányfő számolt a technikai recesszióval, Sorin Grindeanu szerint szégyen, hogy ide jutottunk. Idén átlépi a 100 ezret a forgalomba helyezett elektromos és hibrid autók száma Romániában.