// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Bölöni: gyalázatos a román válogatott új himnusza

// HIRDETÉS

Nem kímélte a román illetékeseket a román válogatott egykori magyar tagja. Megkapta a magáét a himnuszt szerző Iris és a szövetség vezetői is.

Durván ledorongolta a román labdarúgó-válogatott új himnuszát Bölöni László labdarúgóedző, a román válogatott marosvásárhelyi származású egykori játékosa. Mint ismeretes, a román szövetség nem bíz semmit a véletlenre, és a himnuszt, amelyet már román részről is sok bírálat ért – például fasisztoid ihletettségűnek nevezték – a szombat esti román-magyar Európa-bajnoki selejtező előtt játsszák le először nyilvánosan.

„Aki a himnusz szövegét szerezte, értelmi szempontból nagyon, nagyon szerény képességekkel bír. Elküldeném Angliába, hogy hallgassa meg néhány ottani labdarúgóklub himnuszát. Őszintén szólva azt hiszem,

Afrikában is találhatnánk a román válogatotténál ihletettebb himnuszokat”

– „méltatta” a románok körében közkedvelt Iris együttes által komponált szerzeményt a HotNews hírportál szerint.

De nem úszta meg maga az Iris sem. „Nem érdekel, ki szerezte. Akkor is ugyanez lenne a véleményem, ha a Beatles szerezte volna. Nem hallottam az Irisről, de lehet, hogy ez az én hibám, mivel már régóta elhagytam Romániát, és egyébként is Leonard Cohent szoktam hallgatni” – osztotta ki a bandát Bölöni.

„Azt hiszem, az Iris tagjai most minden áron meg akarták mutatni. De

az igazi gond nem is az Irisszel van, hanem azokkal, akik ezt elfogadták.

Mindenütt vannak ostobák, Romániában, Magyarországon, Németországban és Zambiában is. De miért kell a 21. században is az ostobaságnak uralkodnia?” – tette fel a kérdést.

Bölöni szerint egyébként máris borítékolható, hogy kit tesznek majd felelőssé a románok az esetleges botrányokért. „Ha incidensek lesznek, a bozgorok lesznek a hibásak, akiknek el kellene hagyniuk az országot” – sommázott Bölöni, a románok által a magyarokra alkalmazott sértő megnevezésre utalva.

A román-magyar Eb-selejtezőt egyébként szombaton este héttől játsszák a bukaresti Nemzeti Arénában.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro