És egyelőre nem tűnik könnyűnek megszabadulni tőlük.
Sokan panaszkodtak már arra az elmúlt hónapokban és években, hogy Románia többek között azért szerepel egyre rosszabbul a sport világeseményeken, mert a sportolók edzési körülményei, az infrastruktúra egyre rosszabbak.
Ezt most ismét megtapasztalhatták a saját bőrükön azok a sportolók, akik Argeș megye székhelye, Piteşti sportcsarnokában tartják az edzéseiket: rendszeresen bolhatámadás áldozataivá válnak.
Az egyik érintett elmondta: lehet, hogy nevetségesen hangzik, de az a helyzet, hogy a helyzet elég súlyos.
Ezért aztán gyakorlattá vált, hogy edzés után, átöltözéskor alaposan átvizsgálják és kirázzák a ruhadarabjaikat, hátha így sikerül eltüntetni belőlük az élősködőket.
A sportcsarnokban többek között a neves FC Argeș sportklub sportolói is edzenek, a klub pedig végül a megyei sport- és ifjúsági igazgatósághoz fordult, hogy legyenek szívesek végre megrendelni egy kártevőirtást.
A hatósági illetékesek készségesek voltak, a kártevőirtás megvolt – majd a bolhák azzal a lendülettel visszatértek.
A sportigazgatóság illetékese szerint egyelőre nehéz megtalálni a megoldást, a jelek szerint havonta végre kell hajtani a kártevőirtást.
A sportolók viszont azzal fenyegetőznek, hogy addig nem hajlandóak a csarnokban edzeni, amíg végleg meg nem szabadulnak a bolháktól.
Az illetékesektől egyelőre annyira telt, hogy megpróbáltak lezárni minden olyan nyílást, ahol a macskák bejuthatnak.
A bolhaméretű nyílásokról egyelőre nem esett szó.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.

Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.