A zongoraművész nagy sikerű koncertet adott vasárnap este Kolozsváron a csodazongorával. Turnéja Székelyudvarhelyen folytatódik.
Bogányi Gergely zongoraművész erdélyi zongorabemutató turnéjának első állomása Kolozsváron volt, ahol egy ritkán hallható darabot, Ludwig van Beethoven Hammerklavier című szonátáját (op. 106) adta elő, majd a szünetet követően Liszt Ferenc zongoraműveinek legkiemelkedőbb darabjait hallhatta az operaházat megtöltő közönség.
A Kincses Kolozsvár Egyesület által szervezett eseményen beszédet mondott Szőcs Géza kultúrpolitikus, aki Bogányi Gergely egyedi készítésű zongoráját, a csodazongorát is bemutató Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának kormánybiztosa volt. Arra hívta fel a figyelmet, hogy Bogányi Gergely nemcsak
Bogányi Gergely a koncertet követően azt nyilatkozta, kihívást jelentett számára Beethoven monumentális művét eljátszani. Nem véletlenül választotta, mert a mű minden határokat túlfeszítő monumentalitása a zongorából ered.
Beethovent egy új hangszer inspirálta a darab írásakor, és ez egy összekötő kapocs közte és a német zeneszerző között. „Nem tudom mit szólt volna a mi zongoránkhoz, de biztos, hogy az újítás őt is nagyon foglalkoztatta, mint például Bachot vagy Liszt Ferencet is” – fogalmazott.
Erdélyi koncertkörútján még egyszer el fogja játszani Nagyváradon, de megjegyezte: a körút minden helyszínére más-más repertoárral készült, mert szereti, ha változatos a műsora.

„Úgy alakult az elmúlt években, hogy az általam fejlesztett zongora ikonikus szimbóluma lett a magyar kultúrának, ezért kezdeményeztem egy Kárpát-medencei turnét, ahol ezt a hangszert megmutathatom az embereknek, hogy mindenki érezze magáénak. Számomra ez a hangszer azt jelképezi, hogy van magyar »feltámadás«, van értelme küzdeni akár még lehetetlen szituációkban is” – mondta Bogányi Gergely. Kifejtette: amikor megszületett benne a gondolat egy új zongora megalkotásáról, még senki nem hitte, hogy ez lehetséges. Nem valósulhatott volna meg, ha
A Kossuth-díjas művész a csodazongoráról elmondta: „Nagyon modern, és erősen mer különbözni attól, amit eddig hallottunk. A hagyomány tiszteletéből indultunk ki a megalkotásakor, de a modernség is fontos szempont volt. A dizájn sem véletlen, fontos része a zongorának: egyrészt a hangot segíti, másrészt már megjelenésében spirituális üzenetet hordoz. A zene nem a matériának a területe, hanem a léleknek szóló üzenet. A zene lendülete olyan, mint a repülés, és azt akartam, hogy ez a zongora formájában is megjelenjen.”
Úgy vélekedett, ennek a zongorának Magyarországon kellett létrejönnie, mert a történelemnek ebben a korszakában fontos jövőbe mutató folyamat indult be az országban, ennek pedig kulturális vonalon előhírnöke ez a zongora.

Bogányi Gergely erdélyi koncertkörútja Székelyudvarhelyen (november 2., 19 óra, Városháza), Csíkszeredában (november 3., 19 óra, Csíki Mozi), és Nagyváradon (november 5., 18 óra, Nagyváradi Állami Filharmónia) folytatódik. A művész elmondása szerint várhatóan jövő tavasszal Marosvásárhelyt is meglátogatja egy koncert erejéig.
A koncertek ingyenesek, ugyanakkor jótékony célt szolgálnak: a Kincses Kolozsvár Egyesület által meghirdetett adománygyűjtő akcióhoz csatlakozva a Magyarlapádi Szórványkollégium javára gyűjtenek.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.