Egy hazai futárszolgálat összeszedett párat a legfurcsább kérések közül, amelyekkel hozzájuk fordultak, és hát vannak azért gyöngyszemek.
Az Urgent Cargus futárcég összeszedte a legfurább kéréseket, amelyek befutottak hozzájuk az utóbbi időben, és hát eléggé el vannak tévedve egyesek csomagküldés téren. Az egy dolog, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, hogy élő állatokat nem nagyon lehet csomagként feladni, így kisebb madarakat, macskákat és lovakat (!) is el akartak már szállíttatni a futárcéggel, de olyan is volt, aki taxinak nézte őket, és élő embert akart szállíttatni velük.
Ami azt illeti, olyan is volt, aki halott embert (a nagyi hamvait tartalmazó urnát) akart elküldeni A-ból B-be, sőt olyan is aki koporsót (nem tudni, hogy üres volt-e).
A kevésbé meglepő kérések között említhetjük csak azt az aggódó szülőt, aki pakkot akarta küldeni a fiának a bukaresti egyetemre benne füstölt sonkával, kolbásszal, fagyasztott csirkével, „nehogy éhezzen a gyerek”, de volt aki a címben idézett párbeszéd tanúsága szerint egy élő macskát akart elvitetni, és volt aki egy papagájt – utóbbi delikvens, amikor az ügyfélszolgálatos felhomályosította, hogy élő állatot nem küldhet, még meg is volt sértődve, mert az ő madara „kicsi, és nem is csipog”.
Aztán volt aki a futárral akarta elvitetni a tévéjét javíttatni (úgy, hogy a srác elviszi, megvárja amíg megjavítják, majd visszaviszi), és aki a futárral akart elküldeni három zsák kukoricát a két településsel arrébb lévő malomba őröltetni (úgy, hogy a srác elviszi a három zsák kukoricát, megvárja míg a molnár megőrli azt, majd a kukoricalisztet visszaviszi a megrendelőnek), szóval van baj elég.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.

Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.

További szombati hírek: négy hegymászó lezuhant a sziklafalról a Bucsecsben, egyikük meghalt. Egy alkalmi drogdíler pedig az épp zajló tengerparti fesztiválra igyekezett, amikor a vonaton elkapták.