A nemzeti liberálisok ezentúl a demokrata-liberálisokat tartják legjobb barátaiknak, és helyi szinten is velük szövetkeznének. Ám a bihariak ismét szembemennek az árral, mondván, a pénz se kutya.
This is the beginning of a beautiful friendship – döntöttek a nemzeti liberálisok és a demokrata-liberálisok központi vezetői, de úgy néz ki, hogy a pártfegyelem nem olyan tuti, mint ahogy gondolták, „alattvalóik” máris lázadoznak. Legalábbis Bihar megyében, ahol mind Cornel Popa, a PNL megyie szervezetének vezetője, aki egyben a megyei önkormányzat elnöke, mind pedig Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere úgy véli, jól jön a PSD-s a háznál, kormányon lévén, legalább pénzt hoz a helyi projektekre.
A PDL-vel meg amúgy is csak 50 százalék plusz egy szavazatuk lenne mindkét fórumon. Megyei szinten marad tehát a PNL–PSD–RMDSZ-koalíció, s majd jól szorosra fűzik az együttműködést Vasile Blaga pártjával.
A liberálisoknak azonban eközben a megyeszékhelyen a szociáldemokratákkal karöltve kényelmes kétharmaduk van, s ha ebből kiszállnának, akkor a mérleg nyelvének be kellene venniük a buliba az RMDSZ-t is, az elmúlt időben nem a magyarbarát kijelentéseivel és tetteivel a sajtóba bekerült Bolojannak pedig valószínűleg ehhez nem fülik a foga. Meg, na, nem mellékes tényező, hogy a PSD révén több csurranhat-cseppenhet a büdzsébe, hogy a zsebeket ne is emlegessük, mert ugye nem illik.
„Az az érdekünk, hogy pénzt hozzunk Biharba. Remélem, hogy ezt bukaresti vezetőink is megértik” – fogalmazott csütörtökön Cornel Popa. Ilie Bolojan pedig leszögezte, ameddig a PSD-s önkormányzati képviselők támogatják a város fejlődését célzó projekteket, nem fog engedni Crin Antonescu ügyvivő pártelnök kérésének, hogy felbontsa a megkötött szövetséget, és csak a PDL-vel dolgozzon együtt.
Bukarestben eközben ment az esküdözés az öribariról, arról, hogy mostani együttműködésnek egyesülés lesz a gyümölcse. Mint elhangzott, a két alakulat közös államfőjelöltet indít a novemberi választáson, majd döntenek arról is, hogyan valósuljon meg a fúzió. Addig pedig elvárják, hogy a PNL és a PDL parlamenti frakciói közösen lépjenek fel, és helyi szinten is megkezdődjön az együttműködés.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.

Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.