// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Betörte az autó ablakát, mert a sofőr életveszélyesen vezetett (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Nem tudta meggyőzni a Gyulafehérváron száguldozó sofőrt, hogy szálljon ki, ezért betörte az ablakát.

Életveszéllyel terhelt közlekedési sztorit írt meg a Mediafax hírügynökség, ahol a pozitív figura szokatlan és erőszakos józanító kísérletet vetett be egy Gyulafehérváron száguldozó sofőr ellen, akiről kiderült, nem is volt részeg. "Csak" kiborult.

Egy férfi autójával majdnem elgázolta a gyalogátkelőn szabályosan, zöld lámpánál átkelő gyalogosokat, mikor nagy sebességgel kiugratott a piros lámpa mögül Gyulafehérvár központjában. Az életveszélyes manőveren felháborodott egy másik autó utasa, és perceken át követte a renitens sofőr autóját, amely kaotikusan, néhol cikk-cakkban haladt a forgalomban.

A felháborodott utas azt hitte, az illető sofőr részeg, mert össze-vissza cikázott, tiltott helyeken hajtott át, szegélykövekre ugratott fel és le, míg meg nem állt egy körforgalomban a menetiránnyal szemben, mert a rendőrség szerint kihasadt a kereke. Az utas attól tartott, az ittasnak hitt sofőr tovább fogja veszélyeztetni a közlekedők biztonságát, ezért megpróbálta meggyőzni a férfit, hogy szálljon ki az autójából, és közben értesítette a rendőrséget is az incidensről.

Mivel meggyőzési kísérlete nem volt sikeres, a felháborodott utas betörte az esztelenül hajtó sofőr autójának jobb oldali ablakát. Az alábbi videó végén az látszik, hogy be is hajol az autóba, és talán kirántja a slusszkulcsot.

A kiérkező rendőrök azonnal megszondáztatták a sofőrt, de az alkoholteszt negatív volt, közölte a Fehér megyei rendőrség a hírügynökséggel. Az illetőt kórházba kísérték drogtesztre, közben pedig a férfi azt mondta a rendőröknek, hogy betegségtől szenved és kiborult. Az Unirea helyi portál szerint a sofőr nem akart feljelentést tenni rongálásért.

A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, bevonta az illető jogosítványát, és meg is bírságolta, mert áthajtott a piroson. A rendőrségi szóvivő közölte, értesíteni fogják a férfi családorvosát, hogy értékelje újra, alkalmas-e az illető autóvezetésre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro