// 2026. november 7., szombat // Rezso

„Elkóborolt” meglepetésvendéggel indított a Kolozsvári Magyar Napok

// HIRDETÉS

Bízvást állíthatjuk, hogy a kincses város legnagyobb magyar érdekeltségű rendezvénysorozatán idén erős lesz a felhozatal. Boldog 700. születésnapot, Kolozsvár!

Mivel a címlapkép alapján már úgyis kitalálták, hogy ki az a meglepetésvendég, akivel a Kolozsvári Magyar Napok szervezőcsapata kedveskedett a Hintz-házban összegyűlt sajtómunkásoknak, kezdjük – klasszikust idézve – a legelején.

Gergely Balázs főszervező azzal indít, hogy az idei, augusztus 14. és 21. között tartott Magyar Napok több újdonsággal szolgál majd a nagyérdeműnek, és ez igaz is, mint kiderül. A „rendkívüli készültséget” leginkább az indokolja, hogy Kolozsvár idén augusztus 19-én tölti be a hétszázadik életévét, városi rangban. Ehhez kapcsolódik a rendezvénysorozat mottója is (amely az eddigiek közül a személyes kedvencünk: „A hétszázát!”). A születésnapra különleges műsorcsomaggal készülnek, amiből egyelőre annyit tudtunk meg, hogy Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját is bemutatják majd a Főtéren, több más, egyelőre meglepetésnek szánt ünnepi műsorszám mellett.

Szabó Lilla programigazgató elmondta, hogy idén megújul a fesztivál honlapja, és lesz magyarnapos applikáció is.

Szabó Lilla, Gergely Balázs és Horváth Anna|Fotók: Fall Sándor

Horváth Anna alpolgármester a tavalyihoz hasonló költségvetés-növekedésről ugyan nem tudott beszámolni (tavaly duplájára nőtt a KMN városházi támogatása), de egy enyhébb, 20 százalékosról igen. Kolozsvár polgármesteri hivatala ugyanis idén 360 ezer lejjel finanszírozza a rendezvénysorozatot, amely időközben egyfajta franchise-zá nőtte ki magát, mert kiegészült a Gyalui Várkert Fesztivállal és a Téli Fesztivállal.

Az egyik újdonság az lesz, hogy az eddigi két koncerthelyszínhez – a Főtér és a Farkas utca – társul egy harmadik is: a Fogoly utca átalakul korzós, teraszos, kávéházi hangulatú térré, itt tartják majd az igényesebb, dzsesszes-bluesos fellépéseket, és itt találkozhat a közönség a Cseh Tamás Program égisze alól kikerülő fiatal magyarországi zenekarokkal is.

Ha már koncertek, akkor lássuk a medvét, avagy (Oszkárrrr!) a hollót:

• augusztus 16-án, kedden a Fogoly utcában a keményrocké a terep, a Moby Dick húzza a metálosoknak, a Főtéren a Knock Out mutatja be új lemezét és Nagy Feró zúzza a Beatricével;

• augusztus 17-én, szerdán Napoleon Boulevard, Budapest Bár, Bagossy Brothers Company, Szabó Balázs Bandája változatos helyszíneken;

• augusztus 18., csütörtök: a már hagyományos Szent István napi néptánctalálkozó, illetve a Zenevonat produkció keretében az Abrakazabra együttes, az LGT három tagjával: Somló Tamással, Karácsony Jánossal és Solti Jánossal;

• augusztus 19-én, pénteken a már említett operaelőadás és egyéb szülinapi nyalánkságok, plusz Ivan and the Parazol;

• augusztus 20-án, szombaton igazi sztárparádé: kezd Ferenczi György és a Rackajam, majd Ákos mutatja be, milyen a popzenei princípium;

• augusztus 21-én, vasárnap pedig Keresztes Ildikót követően a főtéri színpadra lép az Omega.

És ezen a ponton, totális meglepetésvendégként besétál a színre Kóbor János, az Omega frontembere. Véletlenül erre járt, mondja, és igyekezett észrevétlen maradni, de az imént volt a Szent Mihály templomban, és ott felismerték.

Meglepetés! Kóbor János besétált, és rögtön bemutatkozott az alpolgármester asszonynak

Miután helyet foglal, az esemény átvált laza, oldott hangulatú Omega-sajtótájékoztatóba. Kóbor – akiről aligha mondanánk meg első ránézésre, hogy 73 éves – anekdotázva idézi fel romániai koncertélményeit, elmondja, hogy a 70-es évektől már jártak az országban, de leginkább Bukarestben és más Kárpátokon túli nagyvárosokban: Erdélybe Brassónál „beljebb” nem jöhettek, bár később eljutottak Temesvárra, Aradra, Marosvásárhelyre.

Mivel ez lesz az Omega első fellépése Kolozsváron, igazi nagyszabású show-val készülnek: ezt az is indokolja, hogy a zenekar idén szeptemberben tölti az 55. évét, és ezt ugyan megünneplik egy új, Testamentum című stúdiólemezzel, de Kolozsvárra nem ezt hozzák el, mert tisztában vannak vele, hogy az Omega teljes pályafutását felölelő produkciót várnak tőlük.

„Sajnos van egy másik, szintén elég jó együttes, a Rolling Stones, amely ott liheg a nyakunkban, de amíg ők bírják, mi sem hagyjuk abba” – jelenti ki.

És erre tényleg csak annyit tudunk mondani, hogy: a hétszázát!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro