// 2026. november 7., szombat // Rezso

Bekerítik a sepsiszentgyörgyi szociális ingatlanokat

// HIRDETÉS

Mivel az ott lakók gyakran nem tartják be a civilizált együttélés szabályait, szigorítják az ellenőrzést.

Szigorítják Sepsiszentgyörgyön a szociális lakásokat biztosító rendszer szabályzatát: hamarosan körbekerítik az épületegyüttest, és kapus fogja ellenőrizni, hogy ki távozik, és ki érkezik.

Tischler Ferenc alpolgármester a Krónikának elmondta: nagyon sok panasz érkezett rendbontás miatt, és csak úgy tudják elejét venni, hogy a helyzet tovább romoljon, ha erősítik az intézményi jelleget. Kifejtette: a négy lépcsőházban 140 család, mintegy hatszáz személy él, akiknek körülbelül 10–15 százaléka nem tartja be az együttélés szabályait.

„Az érintett lakók éjszaka zajongnak, a tömbházak között parkoló gépkocsijukból hangos zene szól, gyakran fogadnak baráti és rokoni látogatókat, ezzel pedig ellehetetlenítik azok életét, akik munkába járnak, rendszeresen törlesztik a szimbolikus bérleti díjat” – érvelt a szigorítás mellett az alpolgármester.

Az önkormányzat három évvel ezelőtt számolta fel a helybeliek által Sing-Singként emlegetett szociális otthont, a lakókat pedig átköltöztették a frissen felújított, Mikes Kelemen utcai tömbházakba, ahol sokkal jobb körülményeket – saját konyhát és mosdót – biztosítottak számukra. A városvezetés akkor felhívta a szociális lakásra jogosultak figyelmét arra, hogy ez az „utolsó utáni esélyük”, ha nem tartják be a szabályokat, több segítségre nem számíthatnak.

Tischler Ferenc elmondta: eddig négy családot lakoltattak ki, mert az elenyésző bérleti díjat sem fizették, de újabb „vízválasztó” következik, ugyanis jelenleg 35 per van folyamatban az elmaradásokért.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro