// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Beindult a szavazat-vásárló-gép

// HIRDETÉS

Nagylelkű a kormány, sokak adó- és egyéb tartozását elengedi. Teheti, hisz a polgárok zsebe bánja.

Felpörgött a szavazatvásárló-gép: nehezen értelmezhető másképp a kormány „nagylelkűségi” rohama, amely nyomán a parlament az elmúlt napokban futószalagon szavazta meg a különböző pénzügyi könnyítéseket az állampolgárok különböző kategóriái számára. Először azokat a nyugdíjasokat és kismamákat részesítették amnesztiában, akik az illetékes hatóságok hibája miatt kaptak bizonyos állami többletjuttatásokat, majd őket követték azok az állami, illetve helyi közalkalmazottak, akik utólag jogtalannak minősített prémiumokat, illetve egyéb juttatásokat kaptak, és az eddig hatályos jogszabályok értelmében vissza kellett volna fizetniük azokat.

Az intézkedések indokaként a kormány a humánumot hozza fel, mondván: nem a nyugdíjasokkal, kismamákkal és közalkalmazottakkal kell megfizettetni, ha valamilyen tévedés folytán több pénzt kaptak az államtól.

Az érv elvileg elfogadható, legalábbis a nyugdíjasok és a kismamák esetében. Azonban a közalkalmazottak esetében már rezeg a léc, hiszen nem a létfenntartáshoz alapvetően szükséges szociális juttatásokról van szó, hanem vakációs prémiumokról illetve hűségprémiumról, ami nem feltétlenül számít az alapszintű juttatások kategóriájába.

A kormány azt állítja: az intézkedések nem rónak terhet az állami költségvetésre – mintegy 700 millió lejről van szó , ezt a kijelentést azonban jelenleg semmilyen hivatalos adat nem támasztja alá.

Egyértelmű, hogy a „közkegyelmet” a novemberben esedékes államfőválasztás indokolja. A jelek szerint a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) annyira nem biztos korábban könnyűnek tűnő győzelmében, hogy különböző kormányzati intézkedésekkel akarja megvásárolni a polgárok jóindulatát jelöltje, Victor Ponta jelenlegi pártelnök-kormányfő számára. Adminisztratív szinten már történt lépés a voksok biztosítására, hiszen a helyi szintű mozgósításra képes polgármesterek és helyi közgyűlési tagok számára 45 napra lehetővé tették, hogy büntetlenül, mandátumuk elvesztése nélkül lépjenek át más pártba – a kormány reményei szerint a PSD-be.
Most következnek a különböző, állami forrásokból juttatásokat, illetve fizetést kapó rétegek, akiknek jóindulatát a különböző kedvezményekkel, az adósságok elengedésével próbálják kicsikarni.

Mindeközben a költségvetés helyzete továbbra is bizonytalan, nincsenek olyan hiteles adatok, amelyek alátámasztanák a közkegyelem realitását. Sőt a legfrissebb hírek szerint az üzemanyagok jövedéki adójának emelése és a cégek infrastruktúrájára kivetett különadó – az úgynevezett oszlopadó – nem hogy növelte volna a költségvetési bevételeket, hanem csökkentette azokat: az adóbevételek szintje négy éve nem volt ilyen alacsony, mint az idei év első félévében. (Krónika)

Mivel a vállalkozásokat sújtó adók ellehetetlenítették a fejlesztéseket, az ország technikai recesszióba süllyedt.

A kormány azonban a jelek szerint olyannyira nem bízik választási sikerében, hogy újabb, a költségvetés számára hátrányos intézkedést készül hozni: az eddigi hat helyett már két év veszélyes munkakörben eltöltött szolgálati idő is elég lenne az egyes fokozatú munkabesoroláshoz, és az ezzel járó magasabb nyugdíjhoz. Gazdasági szakértők a többletkiadások veszélyeire figyelmeztetnek, de a jelek szerint hiába. A PSD különböző machinációk révén, aprópénzen próbálja megvásárolni a polgárokat, hogy novemberben Ponta neve mellé üssék a pecsétet.

Az azt követő időszak, a mostani intézkedések miatt jövőre jelentkező gazdasági problémák másodlagosak a kormányoldal számára, amit nehezen lehet felelős kormányzati hozzáállásnak minősíteni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro