// 2026. február 27., péntek // Ákos, Bátor

Bedőlt Iohannis népszerűsége, a lakosság erőskezű vezetőt szeretne

// HIRDETÉS

Egy nemzetközi felmérés szerint egyetlen kelet-közép-európai országban sem csökkent a demokráciával való elégedettség akkora arányban, mint Romániában.

Már az év elején látszott, hogy az elmúlt évhez képest zuhanórepülésben van Klaus Iohannis népszerűsége, de erre most egy nemzetközi felmérés is rámutat: a Globsec pozsonyi székhelyű geopolitikai agytröszt szerint

az államfő bizalmi indexe egyetlen év alatt 44 százalékról 29-re zsugorodott.

Ugyanez a közvélemény-kutatás rámutat arra is, hogy a kelet-közép-európai régióban egyetlen országban sem csökkent a demokráciával való elégedettség akkora arányban, mint Romániában – ez a 2021-ben mért 30 százalékról 23-ra csökkent.

A Globsec felmérése arra is rámutat, hogy

a romániaiak 60 százaléka úgy érzi, teljesen mindegy, hogy melyik párt, vagy milyen összetételű koalíció kormányozza az országot,

nagy változásokra nem lehet számítani a mindennapi életben. Az is beszédes, hogy a megkérdezett román állampolgárok 60 százaléka inkább egy autoriter vezetőbe bízna, mint egy demokratikus rendszerbe – ez a legmagasabb arány a kelet-közép-európai régió országai közül.

Élen járunk a pesszimizmusban is:

a megkérdezettek 66 százaléka úgy érzi, a kormány döntéseit egyáltalán nem tudja befolyásolni, ebben a rangsorban Szlovákia és Bulgária került fel a dobogó második, illetve harmadik fokára.

Talán az is meglepő, hogy

  • a nyugat felé történő geopolitikai irányultság is drasztikusan lecsökkent a 2021-ben mért 43 százalékról 27 százalékra;
  • a megkérdezett romániaiak 22 százaléka szerint Oroszországnak jogában állt lerohanni Ukrajnát;
  • a válaszadók 26 százaléka a Nyugatot teszi felelőssé az orosz-ukrán háborúért.

A Globsec itt elérhető kutatásához Bulgáriában, Csehországban, Észtországban, Litvániában, Magyarországon, Lengyelországban, Lettországban, Szlovákiában és Romániában gyűjtöttek és hasonlítottak össze adatokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?
Krónika

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?

Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek
Székelyhon

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek

Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen
Székelyhon

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen

Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.

// még több főtér.ro
Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken
2026. február 27., péntek

Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken

Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.