// 2025. július 18., péntek // Frigyes
Vielen Dank!

„Csak az Isten tudja azt, hogy én mit érzek, éneklek magyarul itt valami szépet” – Cseh Tamás-feldolgozással rukkolt elő a Szint

// HIRDETÉS

Még Bereményi Gézának, a legendás énekes dalszövegírójának is tetszett az erdélyi zenekar által készített feldolgozás, amely épp ma, Cseh Tamás születésnapján jelent meg.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, de ez a dátum más miatt is fontos: ez bizony Cseh Tamás születésnapja, aki ma lenne 80 éves. A Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, a hatvanas évektől a kilencvenes évek végéig tartó korszak hangulatának zseniális „bárdosa” előtt ma a Szintaxis zenekar is tiszteleg egy nagyszerű feldolgozással, amely simán megállná a helyét azon a 2010-ben megjelent tribute-lemezen – Eszembe jutottál – Főhajtás Cseh Tamás előtt –, amelyre a magyarországi popzenei élet több fontos előadója is készített egy-egy átiratot. Ez bizony dicséret a javából!

Bíró Hunor, a vásárhelyi bázisú zenekar basszusgitáros-énekese elmondta, bár a Népdal IV. feldolgozásának egy-két évvel ezelőtt is nekifutottak, de akkor semmi nem lett belőle, pontosan egy héttel ezelőtt viszont ismét elővették, leporolták az ötletet, s a végeredmény olyan jól sikerült, hogy az átiratot a márciusban készülő első Szintaxis-lemezre is felrakják majd bónuszként.

„Bereményi Gézának, Cseh Tamás dalszövegírójának is megmutattuk a feldolgozásunkat, és nagyon pozitív választ kaptunk, abba is beleegyezett, hogy a felvételt lemezre tegyük. Egyáltalán nem szerettük volna mímelni Cseh Tamás előadói stílusát – mondjuk azt nem is nagyon lehet –, inkább megtartottuk a dallamot és persze a szöveget, új hangszerelést találtunk ki a dalnak, és variáltuk picit az akkordmenetet, így lett kerek a dolog”, mondja Bíró Hunor.

A Szintaxis első, 12+1 dalt tartalmazó nagylemezére egyébként március első hetéig kell várni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Sánta Miriám

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kovács Csenge: „Más ember lettem az Annapurna-körút után”

Varga László Edgár

A 24 éves érmihályfalvi lány nepáli kalandjai egy Instagram-bejegyzésre írt e-maillel kezdődtek.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé
Főtér

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Román nyelvűre cserélték két bánsági település kétnyelvű helységnévtábláját, panaszt nyújtottak be miatta
Krónika

Román nyelvűre cserélték két bánsági település kétnyelvű helységnévtábláját, panaszt nyújtottak be miatta

Kizárólag román nyelvűre cserélték két Temes megyei település, Magyarszentmárton és Szerbszentmárton eddig kétnyelvű helységnévtábláját.

Vonat sodort el egy autót Gyimesközéplokon, mentőhelikoptert is riasztottak
Székelyhon

Vonat sodort el egy autót Gyimesközéplokon, mentőhelikoptert is riasztottak

Vonatbaleset történt Gyimesközéplokon, Antalokpataka településen szerdán dél körül. Hárman sérültek meg, egyikük súlyosan, ezért mentőhelikopter is a helyszínre érkezett.

// még több főtér.ro