// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Banképületet kapott Sepsiszentgyörgy

// HIRDETÉS

Mégsem az ortodox térhódítást szolgálja mammon egykori temploma Sepsiszentgyörgyön. Az önkormányzat megkapta a nemzeti bank korábbi épületét. Azért az ortodoxok is jól jártak.

Hivatalosan is átvette a Román Nemzeti Bank egykori épületét Sepsiszentgyörgy önkormányzata, Antal Árpád polgármester – saját bevallása szerint tíz év után először – lépte át a kiürített és kihalt, egykor jobb napokat látott épület kapuját. Évtizedes hercehurca után került az épület önkormányzati tulajdonba, tavaly év végén kormányrendelet hagyta jóvá az ortodox egyház és a városháza közötti cserét. Egyelőre az Erdélyi Művészeti Köz­pont ideiglenes székhelyének szánják.

Az átadási-átvételi szerződést egy nappal korábban írták alá az államtitkársággal, és tegnapra a telekkönyvbe is bejegyezték: az ingatlan tulajdonosa Sepsiszentgyörgy önkormányzata, kezelési joga a városi tanácsé. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke felidézte a „bő tízéves történetet”: 2004 februárjában adta át az akkori román kormány a megyének, egy évvel később indította peres eljárását az ortodox egyház, 2009 decemberében legfelsőbb bírósági ítélettel el is nyerték a tulajdonjogot.

Normal

0

21

false

false

false

HU

X-NONE

X-NONE

/* Style Definitions */

table.MsoNormalTable

{mso-style-name:"Normál táblázat";

mso-tstyle-rowband-size:0;

mso-tstyle-colband-size:0;

mso-style-noshow:yes;

mso-style-priority:99;

mso-style-parent:"";

mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;

mso-para-margin-top:0cm;

mso-para-margin-right:0cm;

mso-para-margin-bottom:10.0pt;

mso-para-margin-left:0cm;

line-height:115%;

mso-pagination:widow-orphan;

font-size:11.0pt;

font-family:"Calibri","sans-serif";

mso-ascii-font-family:Calibri;

mso-ascii-theme-font:minor-latin;

mso-hansi-font-family:Calibri;

mso-hansi-theme-font:minor-latin;

mso-bidi-font-family:"Times New Roman";

mso-bidi-theme-font:minor-bidi;

mso-fareast-language:EN-US;}

Antal Árpád polgármester szerint a román jogállam állapotát jól tükrözi, hogy 2004 tavaszán, amikor a kormány úgy döntött, hogy a megyei önkormányzatoknak adja a nemzeti bank egykori székházait, ez minden­hol megtörténhetett, csak Há­romszéken táncoltak vissza és adományozták az ortodox egy­háznak. „Ez jelzi azt, mennyire nem bízik az állam az itteni helyi és megyei önkormányzatokban. Ez nagyon komoly probléma, elgondolkodtató, hogy egyenlőségjelet tesznek az ortodox egyház székelyföldi püspöksége és a megyei önkormányzat között” – vélekedett.

Hangsúlyozta: politikai egyeztetések eredményeképpen kapták meg végül az épületet, a városnak 120 ezer eurójába került, ennyiért vásá­rolták meg azt az ingatlant, amelyet cserébe adtak érte.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro