// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Bajnai kordont bontott, Orbán MTI-t alázott

// HIRDETÉS

Kordon- és szabálybontással indult ez a szép, felhős, tavaszi vasárnap Budapesten. Bajnai megmutatta, hogy őt nem lehet kitiltani, Orbán letiltotta az MTI fotósát, a Fidesz kitiltotta a 444.hu-t.

Elbontotta Budapesten a Madách tér és a Rumbach Sebestyén utca torkolatában lévő kordonokat - tucatnyi aktivista segítségével - Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője vasárnap reggel.

Bajnai bannolta a kordont

A volt miniszterelnök a kordonbontás után sajtótájékoztatón azt mondta, "tisztességtelen, pitiáner és hazug" dolog volt a kivitelezőtől és az önkormányzattól, hogy kordonnal kerítette el azt a területet, amelyre ők korábban már bejelentették: ott fogják várni a választási eredményeket.

A kordonbontással jelezni akarták: élni fognak a jogukkal, elmennek szavazni, és este az eredetileg meghirdetett helyre, a Madách térre várják szimpatizánsaikat, ott várják majd az eredményeket. A kordonbontás ideje alatt a területen ott volt néhány rendőr is, de nem avatkoztak közbe. 

A mandiner.hu szerint nem az önkormányzat tartott be az Együtt-PM-nek, hanem az építkezés régebb elkezdődött, és hétvégén ért a tervezett eredményváró helyszínére.

Orbán bannolta az MTI-t

Hiába jelent meg az MTI fotósa abban a XII. kerületi szavazókörben, ahol reggel 8-kor Orbán Viktor adta le a szavazatát, az utolsó pillanatban a főszerkesztő telefonon felhívta, hogy mégsem kell kép a miniszterelnökről - írja az Index. 

Az MTI eddig nem is adott ki fotót arról, hogy a miniszterelnök szavaz, holott később szavazó politikusokról már publikált képeket. Ez az MTI történetében példátlan - értékeli az Index, amely szerint a legvalószínűbb magyarázat az, hogy a miniszterelnök vagy a stábja inkább Orbán saját fotósának képeit látná szívesen az MTI-ben. Az Index úgy tudja, az ügy miatt kisebb botrány tört ki az MTI-ben.

A hvg.hu-nak Lencsó Rita kommunikációs igazgató azt nyilatkozta, hogy egyeztetett a hírigazgatóval, és "a hírt az MTVA nem kommentálja". A lap úgy értesült, hogy a Miniszterelnökség a Magyar Nemzet Online-tól kért fotót.

És egy meglepi bannolás:

a 444.hu tegnap este tudta meg, hogy munkatársa mégsem mehet a Fidesz eredményvárójáról tudósítani. Bár előtte a portál kérését a párt jóváhagyta, szombaton a döntést megváltoztatta arra hivatkozva, hogy annyi külföldi szeretne ott jelen lenni, hogy a 444.hu és a cink.hu munkatársai már nem férnének be.

Frissítés:

Majd kiderült, hogy a Magyar Narancs se fér be a Fideszhez, az MTV és a Hír TV pedig a Demokratikus Koalíciónak nem fér bele.

Az Index válaszul ma bannolja a Fideszt és a DK-t: a szerkesztőség szerint a nyilvánosság ilyen korlátozása a pártok részéről érthetetlen és elfogadhatatlan, ezért tudósítói ott lesznek ugyan ezeknek a pártoknak az eredményváró esti rendezvényén, de szolidaritásból az akkreditációt igénylő területekre nem lépnek be.

Címlapkép: MTI. Fotó: Máthé Zoltán

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro