// 2026. november 7., szombat // Rezso

Azért ölte meg mostohaapja az Aradon holtan talált kislányt, mert a gyerek játszani akart vele

// HIRDETÉS

A férfi eleinte azt mondta, baleset történt: a kislány úgy halt meg, hogy megcsúszott a fürdőkádban és beütötte a fejét.

FRISSÍTÉS

Bevallotta az Aradon holtan talált kislány gyanúsítottként őrizetbe vett mostohaapja, hogy ő ölte meg a gyereket. A férfi elmondta a hatóságoknak, hogy a falba verte a kislány fejét, mivel az csiklandozta és játszani akart vele. Az aradi ügyészség szerint a kislány édesanyja eközben szülni volt a kórházban. Miután a férfi látta, hogy a gyereknek nincs pulzusa, egy bőröndbe tette a holttestet, taxival egy üres telekre vitte, majd egy másik taxival hazament. Magával vitte a kislány három éves öccsét is.

Amikor az édesanya hétfőn hazament a kórházból, élettársa azt mondta, hogy a kislány a szomszédban van. Akkor bukott le, amikor egy családi barát felismerte a gyereket a hatóságok által közzétett fantomképről.

A férfi a korábban állítottakkal ellentétben azt is bevallotta, hogy ő gyújtotta fel a holttestet. Ehhez két kis üveg acetont használt, amit a lakásban talált.

Az Arad megyei rendőröknek sikerült fényt deríteniük annak a kislánynak a kilétére, akinek a holttestét szombaton este találták meg a város Buzsák nevű negyedében, egy temető mellett.

A hatóságok ennek nyomán hétfőn este bevitték kihallgatásra a kislány mostohaapját.

A 23 éves férfi állítása szerint baleset történt: éppen fürdetni készült a gyerekeket, amikor a kislány megcsúszott, beütötte a fejét a kád szélébe, és meghalt.

A férfi beismerte, hogy ő vitte a holttestet a mezőre, azt azonban tagadja, hogy ő gyújtotta volna fel.

A beszámolók szerint az áldozatnak egy három éves testvére is van, édesanyja pedig nemrég adott életet legújabb gyermekének.

A mostohaapát őrizetbe vették, a bíróság kedden dönt arról, hogy 30 napos vizsgálati fogságba helyezik-e, az anyát és két gyerekét pedig egy gyermekvédelmi központba vitték.

A nyomozók többek között arra szeretnének magyarázatot kapni, miért nem jelentette a család a kislány eltűnését. A hatóságok szerint ugyanis a gyerek halála 24 vagy 48 órával a holttest megtalálása előtt következett be.

Az ügyészség most már családon belüli erőszak ügyében is nyomoz.

Az igazságügyi orvostani vizsgálat szerint a kislány halálát a fejére mért ütések okozták – valószínűleg többször is a falhoz vagy a padlóhoz verték.

Mint megírtuk, a 4-5 év körüli kislány holttestére egy kutyát sétáltató helybeli bukkant rá.

A holttestet megcsonkították – levágták a lábát -, és úgy kísérelték meg eltüntetni a gyilkosság nyomait, hogy leöntötték gyúlékony anyaggal, és megpróbálták felgyújtani.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro