// 2025. március 20., csütörtök // Klaudia
Nagyszeben

Azért ehhez pofa kell: múzeumban halászott négy orvhorgász

// HIRDETÉS

Mégis, mi járhatott az eszükben?

Nem kicsit volt pofátlan az a négy férfi, aki úgy gondolta: a nagyszebeni Astra falumúzeum tavában horgászik egy jót.

Az eset még péntek este történt, a és természetesen amint észrevették, azonnal rájuk hívták a rendőrséget.

Mint kiderült, a horgászok közül hárman a Szeben megyében található Keresztényszigeten élnek, a negyedik pedig Suceava megyei.

Alaposan felkészültek a portyára: nyolc horgászbot volt náluk. És már egy halat is sikerült kifogniuk.

Mindezt természetesen azonnal elkobozták tőlük. A halat visszaengedték a tóba, őket pedig bekísérték a rendőrségre, ahol négyezer lejes bírságot róttak ki rájuk.

És orvhalászat miatt eljárás is indult ellenük.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi vagyunk a generáció, amelyiknek azt mondták, hogy… Aztán nem úgy lett…

Varga László Edgár

Avagy az új középkor a technikai szuperjövőben.

Georgescut elítélni nem kell félnetek jó lesz

Sólyom István

Az államellenes szervezkedéssel vádolt politikus minden valószínűség szerint búcsút inthet az elnökjelöltségnek.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hegyizene – gyönyörű és elgondolkodtató filmet készített Szendőfi Balázs a Szigethegységről

Sánta Miriám

A budapesti halkutató és természetfilmes legújabb alkotása egyszerre mutatja meg az Erdélyi Szigethegység vizes élőhelyeinek évmilliós és kortárs arcait.

Moldvai kultúranzix, avagy hogy találkoztam Diana Șoșoacával

Szántai János

A félreolvasások elkerülése végett: ez a történet nem egy álom. És egyéb misztikus és kevésbé misztikus találkozásokról is szól. Továbbá: Moldva meg Bukovina bűbájos vidék, akkor is, ha a hazai protokronizmus fő amazonja épp ott tornyosul.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Bolojan, Ciolacu és Antonescu csókoltatja a magyarokat március idusán…
Főtér

Bolojan, Ciolacu és Antonescu csókoltatja a magyarokat március idusán…

… Șoșoacă elbukott, Simion átment a BEC-vizsgán… és kedves Olvasók, a póló-rövidnadrág kombóval még egy kis ideig várni kell, üzeni az időjárás.

Új nevelési stílus hódít, amely a szakemberek szerint különösen veszélyes lehet
Krónika

Új nevelési stílus hódít, amely a szakemberek szerint különösen veszélyes lehet

Napjainkban egyre többször merül fel a FAFO nevelési stílus fogalma, amely a közösségi média platformjain is egyre nagyobb teret nyer.

Szavazz a liliomra, avagy Antonescu és a moghioroc (lásd, magyarok)
Főtér

Szavazz a liliomra, avagy Antonescu és a moghioroc (lásd, magyarok)

Crin Antonescu nem szereti a magyarokat. Crin Antonescu szereti a magyarokat. Crin Antonescu mindenkit (nem) szeret. De ki is az a Crin Antonescu? S mi is az a reálpolitikai szeretet?

Ketrecbe zárva tarthatta fogyatékkal élő 38 éves fiát az anya
Székelyhon

Ketrecbe zárva tarthatta fogyatékkal élő 38 éves fiát az anya

A Máramaros megyei rendőrség büntetőeljárást indított, miután arról értesült, hogy egy borsai nő időközönként ketrecbe zárva tartotta fogyatékkal élő felnőttkorú fiát.

Zelenszkij mentesül a harctéri döntésekért a felelősség alól
Krónika

Zelenszkij mentesül a harctéri döntésekért a felelősség alól

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mint a fegyveres erők legfőbb parancsnoka és a hadsereg vezetői mentességet élveznek a harctéren hozott döntéseket illetően.

Nyílt utcán zaklattak szexuálisan nőket Csíkszeredában
Székelyhon

Nyílt utcán zaklattak szexuálisan nőket Csíkszeredában

Követett, majd megfogdosott egy nőt valaki Csíkszeredában, sőt, mint később kiderült, ez más nőkkel is előfordult. A rendőrség arra biztat, hogy az érintettek tegyenek feljelentést. Jelenleg két büntetőeljárás van folyamatban szexuális zaklatás miatt.

// még több főtér.ro