// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az USL kudarca az alkotmány-módosítás

// HIRDETÉS

Nagy dérrel-dúrral futott neki a kormánykoalíció az alkotmány módosításának, hogy erősítse saját pozícióit az államfővel szemben. Az alkotmánybíróság azonban elkaszálta a számukra kedvező módosításokat.

Nem csupán a magyar közösség vesztett azáltal, hogy az alkotmánybíróság számos elemét elvetette a tervezett alkotmánymódosításnak. A taláros testület a kormányzó Szociálliberális Uniót (USL) is ugyanúgy megakadályozta saját terveinek megvalósításában, mint a kisebbségeket.

Ismeretes, hogy az alkotmánybírák az alaptörvény-módosítások normakontrollja során huszonhat olyan cikkelyt találtak, amelyet később alkotmányellenssé nyilvánítottak. Magyar szempontból a leglényegesebb a kulturális autonómiatestületek működését, a kisebbségi jelképek használatát és a közigazgatási hatáskörökkel rendelkező alrégiók kialakítását lehetővé tevő RMDSZ-es javaslatok elkaszálása, amely gyakorlatilag alkotmányosan rögzíti, hogy a jelenlegi körülmények között lehetetlen a kisebbségi jogok érdemi bővítése Romániában.

Ugyanakkor az USL is hasonló csapásokat szenvedett.

Az alkotmánymódosítás elsődleges célja tulajdonképpen napi, rövid, illetve középtávú politikai érdekek érvényesítéséről szólt. A kormánykoalíció első számú ellenfele Traian Băsescu államfő volt, akit képtelenek voltak megkerülni vagy elmozdítani a helyéből. Ezért úgy döntöttek, az elmúlt évek politikai csatározásainak tapasztalataiból merítve átszabják az alkotmányt, mégpedig úgy, hogy jelentősen beszűkítik az államfő hatásköreit, és megerősítik a parlament hatalmát, hogy az elnök ne tudjon alkotmányos alapon akadályokat gördíteni a kormányoldal azon elképzelései útjába, amelyeket elhibázottnak tart.

A terv tulajdonképpen arra irányult, hogy a jelenlegi félelnöki rendszert gyengítsék, és eltolják a parlamentáris rendszer irányába.

Ennek egyik elemeként oly módon kívánták módosítani az alkotmányt, hogy kötelezővé tették volna az államfő számára, hogy a legtöbb szavazatot kapó párt vagy pártszövetség jelöltjét bízza meg kormányalakítással. Ez egyértelműen Băsescunak szólt, aki saját preferenciája szerint választotta ki, mely pártokat kéri fel kormányalakításra, később pedig az alkotmányra hivatkozva leszögezte: az alaptörvény nem tartalmaz olyasmit, hogy köteles lenne egy pártszövetséget automatikusan kormányalakításra felkérni, ha az kapja a legtöbb voksot.

A taláros testület nem értékelte az USL „erőfeszítéseit”, és az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette a kormányoldal tervezetét, amellyel korlátozták volna az államfő mérlegelési lehetőségeit.

Hasonlóan jártak el azzal a javaslattal is, amely kivonta volna a szenátorokat és képviselőket a legfőbb ügyészség és a legfelsőbb bíróság kizárólagos joghatósága alól, miután számos vezető kormánypárti politikus ügyében született jogerős elmarasztaló ítélet az utóbbi időben.

Mindezek alapján tulajdonképpen igazat lehet adni Traian Băsescu államfőnek, aki – nem kevés kárörömmel – úgy nyilatkozott: az alkotmánymódosítás kudarccal végződött az USL számára. Hiszen számukra stratégiai fontosságú elemeket semmisített meg a taláros testület, amelyektől azt remélték, hogy megkönnyíti hatalmuk gyakorlását a későbbiekben. A mintegy másfél éves folyamat végén a koalíció gyakorlatilag ugyanott áll, ahol a kezdetén.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro