A baszkokkal és a bretonokkal együtt. Nem lennénk Madrid helyében.
Baszk és breton szervezetekkel közösen foglalt állást a Katalónia önállóságáról meghirdetett népszavazás mellett a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
Izsák Balázs SZNT-elnök egy szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatón ismertette az állásfoglalást, amelynek aláírói leszögezik:
A dokumentumot az SZNT elnöke mellett Andoni Ortuzar, a Baszk Nemzeti Párt elnöke, Francois Alfonzi, az Európai Szabad Szövetség (EFA) elnöke, Jean-Pierre Levesque, a Breton Kulturális Intézet elnöke és Yves Laine, a breton Ordre de l'Hermine egyesület elnöke írta alá.
Az aláírók arra hívják fel a figyelmet, hogy míg Skócia függetlenségének a kérdését az érdekelt felek megállapodása alapján, népszavazással döntötték el, addig Ukrajnában a demokratikus megoldás helyett az erőszak került előtérbe, emberáldozatokat és nagy anyagi károkat követelve. Az Európai Unió és annak tagországai a skót megoldást példaértékűnek tekintették, miközben az ukrajnai erőszakot határozottan elítélték.
Sajnálattal állapították meg, hogy a spanyol kormány nem a skót mintát követi, amikor erővel akarja megakadályozni azt, hogy a katalán nép maga dönthessen a saját sorsáról.
„A népek önrendelkezési joga alapvető emberi jog, és semmilyen körülmények között nem képezheti vita tárgyát! Ha a madridi kormány azt szeretné, hogy Katalónia maradjon Spanyolország része, annak a demokratikus feltételeit kell megteremtenie békés eszközökkel, amelyek meggyőzik a katalánokat arról, hogy maradjanak” - áll a közös állásfoglalásban.
Izsák Balázs a sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta,
ahol egy közösség az önrendelkezési jogát kéri, függetlenül attól, hogy független államot szeretne, vagy az államon belül szeretne szélesebb döntési hatásköröket. Az elnök hozzátette, az állásfoglalással is jelezni szeretnék, hogy az SZNT nemzetközi kapcsolatokat épített ki, és ápolja ezeket.
A katalán kormány november 9-én „alternatív" népszavazást kíván tartani, melyen azt kívánják megkérdezni Katalónia polgáraitól, hogy állam legyen-e Katalónia, és az új állam független legyen-e Spanyolországtól.
A népszavazást kiíró határozatot és az ezt pótló „alternatív” népszavazás határozatát is ideiglenesen felfüggesztette a spanyol alkotmánybíróság. A katalán kormány szóvivője közölte, fellebbeznek az alkotmánybíróság határozata ellen, és tovább készülnek a vasárnapi népszavazásra.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.