// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Az RMDSZ feljelentette a B1 magyarellenes műsorvezetőjét

// HIRDETÉS

És a Néppárt sem tétlenkedett. Radu Banciu a magyarországi kvótareferendum ürügyén gyalázkodott egy jót.

Feljelentést tett az RMDSZ az Országos Audiovizuális Tanácsnál a B1 televízió Lumea lui Banciu (Banciu világa) című vasárnapi műsorának magyarellenes uszításai kapcsán, követelve, hogy büntesse meg a televíziót, kötelezze arra az újságírót, hogy nyilvánosan is kérjen elnézést a magyar emberektől – közli a szövetség hírlevele.

Mint megírtuk, Radu Banciu a vasárnapi magyarországi kvótanépszavazás kapcsán jelentette ki műsorában, hogy „Romániának is jobb lenne magyarok nélkül”, a „magyar is migránsnép, amelynek nincs mit keresnie Európában”, és ha az erdélyi magyarok „annyira magyarnak tartják magukat, és annyira románellenesek, akkor menjenek Magyarországra”.

„Az arabok Szíriában és Palesztinában, önök Magyarországon, mi itt, rendben?” – fogalmazott Banciu.

Nem ez az első eset, hogy a B1 televízió súlyosan torzít, manipulál, mi több: haragot szít a többségi nemzet és az erdélyi magyar közösség között – jelentette ki Kovács Péter ügyvezető elnök, aki rámutatott arra, hogy legutóbb a december elseji, kézdivásárhelyi eseményekkor – a kollektív bűnösség elvét habosítva – az egész magyar közösséget terroristának állította be.

„Mi nem egyszer elmondtuk már: az ilyenfajta uszításoknak nincs helyük a 21. század Romániájában, hiszen veszélyeztetik a többség és kisebbség viszonyát, képesek lerombolni azt a társadalmi békét, amelyet a román közösség és a magyar kisebbség 27 év alatt kiépített” – nyomatékosított Kovács. Megjegyezte: a Szövetség feljelentésének köszönhetően a B1 Televízió legutóbbi közösségi megbélyegzését március folyamán pénzbírsággal büntette a CNA.

Mint Kovács Péter fogalmazott, nem az fáj nekik, hogy az RMDSZ-t is rossz színben tünteti fel, ezt már megszokták. „Ami elkeserít, és amit mindig szóvá tettünk, s ezután is elmondunk: megengedhetetlen közösségünk megbélyegzése, elfogadhatatlan az az állítás, miszerint a magyar embereknek semmi keresnivalójuk az országban, ez esetben különösen az, hogy átlátszó módon vajmi gazdasági bevándorló szerepet sóznak ránk” – mondta.

Az RMDSZ nem hagyja, hogy a magyar közösséget támadások érjék, továbbra is nyilvánosságra hoz minden jogsértést – szögezte le Kovács Péter.

Banciut Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnöke is feljelentette a CNA-nál.

Fancsali elmondta: elfogadhatatlan, hogy ilyen mondatok elhangozhatnak egy tévécsatorna műsorában, s reméli, hogy feljelentése nyomán kivizsgálják az elhangzottakat, s az illetékes hatóság megteszi a szükséges lépéseket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro