// 2026. november 7., szombat // Rezso

Az osztrák külügyminiszter egy szigetre vinné a menekülteket

// HIRDETÉS

És egy közös uniós hadtest felállítását is szorgalmazza.

Merész javaslatokkal állt elő az osztrák külügyminiszter. Sebastian Kurz szigorúbb, igazságosabb és rendezettebb uniós menekültügyi rendszert, valamit egy uniós hadtest felállítását szorgalmazta egy vasárnapi lapinterjúban. Úgy vélte, hogy a tengeren át érkező illegális menekülteket

vissza kellene küldeni, vagy egy szigeten kialakított menekültszálláson kellene elhelyezni.

Kurz a Die Presse című osztrák napilapnak arról beszélt, hogy meg kellene vizsgálni, hogy mely államok álltak már szembe és küzdöttek meg hasonló menekültáradattal. Példaként az Ausztrália által alkalmazott eljárást említette, amely szerint az ország még azelőtt visszafordította a menekültekkel teli hajókat, hogy azokat elérték volna a kontinens partjait, és utalt az Egyesült Államokban található Ellis-szigetén folytatott gyakorlatra is, miszerint az amerikai hatóságok még a szigeten eldöntik, hogy ki utazhat be az országba. Kurz hasonló megoldást képzelne el Európában is.

Úgy vélte: a jelenlegi európai rendszer ahhoz vezet, hogy emberek ezrei vesznek oda a Földközi-tengerben, hiszen nagy reménnyel indulnak neki a veszélyes útnak. Kijelentette: meg kell szüntetni az Európába vezető illegális migrációs útvonalakat.

Sebastian Kurz javaslata szerint az uniónak egy olyan hadtestre lenne szüksége, amely a 28 tagállam biztonsági erőiből áll és védi az unió külső határait. Úgy vélte, ez eddig azért nem jöhetett létre, mert tavaly az európai politikának egyetlen célja volt, mégpedig „a menekülteket továbbutaztatása Németország fele”.

Kurz egyúttal szigorúbb menekültpolitikát szorgalmazott.

Meglátása szerint az uniónak le kellene szögeznie, hogy ha az emberek illegális érkeznek a kontinensre, elveszthetik a menedékjog iránti igényüket. Úgy vélte, ha a menekülteket kimentik a tengerből, még nem jelent egyet azzal, hogy „jegyet kapnak Európába”.

Kifejtette azt is, hogy az uniónak több segítséget kellene nyújtania a menekültek származási országának, továbbá Európának áttelepítési program által kellene befogadnia az embereket. Kérdés, hogy Európa változtat-e azon a gyakorlaton, hogy az emberek 99 százaléka embercsempésszel érkezik a kontinensre és csupán töredékük az áttelepítési programmal – mondta Sebastian Kurz.
A Törökországgal való uniós megállapodásra vonatkozóan a tárcavezető úgy nyilatkozott: ha Európa Törökországra hagyatkozik, veszélyes függőség alakulhat ki.

Európának erősnek kell lennie, meg kell tudnia védeni a határait,

és magának kell meghatároznia, hogy ki utazhat be a kontinensre, ezt sem Törökország, sem az embercsempészek nem dönthetik el – fejtete ki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro