// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az ortodox egyház a korrupció ellen foglalt állást

// HIRDETÉS

Pedig éppen ma emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség az érsek ellen.

Folytatni kell a korrupció elleni küzdelmet, a vétkeseket pedig meg kell büntetni , mert a lopás anyagilag és erkölcsileg is károsítja az egész társadalmat – fogalmaz a román ortodox egyház közleménye, amelyet a napok óta tartó utcai tüntetések kapcsán tettek közzé.

Ugyanakkor a közlemény megjegyzi: a korrupcióellenes harc nem szolgálhat pártpolitikai célokat. Az ortodoxok a börtönök szerepét illetően emlékeztetnek arra, hogy a cél nem az elítéltek megsemmisítése, hanem a társadalomba való reintergrációjuk elősegítése. Az egyház imára, párbeszédre és társadalmi felelősségvállalásra szólítja fel híveit.

Véletlen egybeesés, hogy az egyház közleménye éppen aznap jelent meg, amikor az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA)

vádat emelt Tomis ortodox érsek, Teodosie Petrescu ellen.

A hatósági felügyelet alatt álló egyházi méltóságot azzal vádolják, hogy rosszhiszeműen hamis vagy nem a teljes valóságot tükröző dokumentumokat használt fel annak érdekében, hogy illetéktelenül európai pénzalapokhoz jusson. Az érsek öt megbízottját ugyanezzel a váddal állítják bíróság elé. Az ortodox érsek ellen megvesztegetés elfogadásának gyanúja miatt is vizsgálódott az ügyészség, ezt a nyomozati anyagot azonban lezárták.

A vádhatóság szerint 2010 és 2016 között Teodosie Petrescu és megbízottjai hamis nyilatkozatokat nyújtottak be a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA), hogy uniós támogatásban részesüljenek. A DNA szerint nyilatkozatukban az állt, hogy bizonyos mezőgazdasági területeken borszőlőt termesztenek, holott azokon a területen 2010 óta megszűnt a szőlőtermesztés. Az ügyészek szerint

a vádlottak 1.392.964 lej összegű területalapú támogatáshoz jutottak így, jogtalanul

– írja az Agerpres.

A vádiratot a konstancai ítélőtáblára küldték, a vádlottak ellen elrendelt kényszerítő intézkedések fenntartásának javaslatával. Polgári peres félként csatlakozott a büntetőperhez az APIA is.

Ahogy a mondás tartja, Isten útjai kifürkészhetetlenek, különösen akkor, amikor néptömegek mozdulnak meg a korrupció ellen. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro