// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Az oroszok megint bevették Budapestet, ezúttal a focipályán

// HIRDETÉS

Továbbra sincs meg az első magyar válogatott győzelem a tavaly ősszel átadott új Puskás Arénában, a kíméletlen oroszok ellen csak szépíteni tudtak a magyar focisták.

Három nappal a törökök elleni bravúr után Marco Rossi szövetségi kapitány csak egy helyen változtatott a győztes kezdőcsapaton, Fiola Attila helyett Bese Barnabás lett a jobbhátvéd. És még csak rosszabbul sem játszott az ismét bátran letámadó magyar csapat, csak éppen az ellenfél volt sokkal jobb, nem is annyira egyéni képességekben, mint szervezettségben, taktikai szempontból és motivációban. Az orosz csapaton nagyon érződik, hogy meg akarja nyerni csoportját a Nemzetek Ligában, bebiztosítva magát, ha balul sülnének majd el a világbajnoki selejtezők.

Ehhez pedig semmi extrát nem húzott elő, csak hatvan percen át kíméletlen precizitással védekezett, és a legkisebb magyar hibára is lecsapva gyors, pontos passzokkal támadott. Öt helyzetből lőttek hármat a vendégek, úgy, hogy valamennyi gólnál tökéletesen kijátszották az akciót, esélyt sem adva a védésre Gulácsi Péternek.

A magyarok viszont 0-3-nál sem adták fel, a bolgárok elleni októberi Európa-bajnoki pótselejtezőre készülő Rossi végig erőltette saját elképzelését, és ennek meg is lett az eredménye: nyolc perc alatt szerzett két góllal csapata szorossá tette a meccset. Szemjonov személyében a magyarok megtalálták az ellenfél védelmének gyenge pontját, előbb Sallai Roland kerülte meg és emelte át a kapust, majd Nikolics Nemanja lőtte mellőle a léc alá Bese középre fejelt labdáját.

Az egyenlítés már nem jött össze a magyaroknak, de az új NL-szezon első két meccsén szerzett három pont és főleg a koronavírus miatti szünet utáni vártnál jobb foci kellemes meglepetés. A bolgárok pedig – még hazai pályán is – jóval kisebb tudású ellenfél, mint a törökök és az oroszok voltak.

Nemzetek Ligája, B osztály, 3. csoport:

Magyarország–Oroszország 2-3 (Sallai 62., Nikolics 70., illetve Mirancsuk 15., Ozdojev 33., Fernandes 46.)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro