// 2026. május 2., szombat // Zsigmond

Az iskolák ötöde nem kapott egészségügyi engedélyt

// HIRDETÉS

Ezt nemzeti szégyennek nevezte Klaus Johannis államfő. Három év alatt újíttatná fel az iskolákat a kormánnyal.

Mintegy négyezer iskola nem kapott a tanévkezdésre egészségügyi engedélyt a közel húszezer közül, vagyis az  iskolák ötöde – közölte Klaus Johannis államfő az iskolakezdés napján tartott sajtótájékoztatóján. 

Az államfő szerint ez nemzeti szégyen, és arra szólította fel a kormányt, hogy ezt három év alatt oldja meg.

3400 iskolának nincs közegészségügyi engedélye, sokban nincs folyó víz vagy csatornázás – nyilatkozta szintén hétfőn Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter. Kimutatása szerint az 19 ezer iskola közül 7000 önálló jogi személyiség. Az iskolák összesen 24 600 épület felett rendelkeznek, közülük 20 650 épületben folyik oktatási tevékenység. Ezek közül 16 600 kapott működési engedélyt, 3400 nem kapott közegészségügyi engedélyt, másik 675 pedig most szerzi be.

A működési engedély hiánya nem mindig jelenti azt, hogy nem lennének adottak a megfelelő higiéniai körülmények, hanem hogy az épület nem felel meg bizonyos paramétereknek, például kevesebb köbméter levegő van a régi, alacsony plafonú épületekben – magyarázta az oktatási miniszter hozzátéve, hogy az esetek többségében viszont tényleg a folyó víz és a csatornázás hiányzik, ami a helyi önkormányzatok felelőssége.

A tavalyi tanévnyitóhoz képest egy százalékkal több épület kapott idén működési engedélyt, mondta Sorin Cîmpeanu.

Fotó: citynews.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

// még több főtér.ro