// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az is megtörténhet, hogy még az év vége előtt beadják az első koronavírus elleni oltásokat Romániában

// HIRDETÉS

Úgy néz ki, az összes EU-tagállamban ugyanazon a napon kezdik majd el az emberek oltását.

Ha minden jól megy, karácsonyi ajándékként már a jövő héten megérkezhet a koronavírus elleni oltás első adagja Romániába. És már az év vége előtt el is kezdődhet az oltási kampány.

Ezt Valeriu Gheorghiță, az oltási kampány koordinátora mondta annak kapcsán, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedden közölte: december 21-én rendkívüli tanácskozáson fog dönteni a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltóanyagának engedélyezéséről.

Ha a gyógyszerügynökség hétfőn az oltás uniós szintű engedélyezéséről dönt akkor, az első szállítmányok már el is indulnak a tagállamokba.

A gyártó ugyanis már az engedély megadása előtt legyártott több millió vakcinát, hogy amint megvan a jóváhagyás, azonnal elindíthassa a szállítmányokat.

Természetesen az első adag nem lesz nagy, Romániába mindössze tízezer adag oltás érkezik – ami ötezer ember beoltására elég, lévén az immunizáláshoz két adagnyi vakcina szükséges –, de legalább már jelzi, hogy felcsillant a fény az alagút végén.

Gheorghiță is elismerte, hogy szimbolikus adagról van szó, a következő, januárban érkező nagyobb szállítmány viszont már 600 ezer adagos lesz, ezt követően pedig hónapról hónapra több vakcina érkezik.

Az is jelképértékű lesz, hogy várhatóan az összes tagállamban ugyanazon a napon kezdik majd el az emberek oltását.

Mint ismert, az oltási stratégia értelmében először a betegség ellenii küzdelem első vonalában harcoló egészségügyi személyzetet oltják be, ezután következnek az idős, krónikus betegek, illetve a stratégiai iparágakban dolgozó személyek.

A lakosság többi része csak a harmadik körben kapja majd meg a vakcinát.

Mindazonáltal az oltási kampány kezdete még nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk, és azonnal véget értek a megszorítások.

Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár figyelmeztetett: attól, hogy elkezdik az egészségügyi személyzet, majd a sérülékeny csoportok beoltását, a vírus még egy darabig velünk marad.

Szerinte még az is előfordulhat, hogy az oltási kampány elkezdése utáni első hónapokban az új fertőzések száma növekedik majd. A fertőzési lánc ugyanis csak akkor szakad meg, és akkor áll be a nyájimmunitás, ha a lakosság 60-70 százalékát sikerült beoltani, és ezzel ellenállóvá válik a kórokozóval szemben.

Vagyis: az amúgy ingyenesen hozzáférhető és önkéntes oltás pozitív hatása majd csak nyáron mutatkozik meg.

De az már nincs olyan nagyon messze.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro