// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Az irodalmi Nobel-díjak Közép-Európába mennek, de nem Magyarországra és Romániába

// HIRDETÉS

Olga Tokarczuk lengyel írónő és Peter Handke osztrák író kapták az elmúlt két év egyszerre kiosztott kitüntetését.

Bár nagyon szurkoltunk, hogy tizenhét évvel Kertész Imre kitüntetése után hátha megint egy magyar – Nádas Péter vagy Krasznahorkai László, ők voltak ugyanis felterjesztve – vagy először a díj történetében egy román író (erre Mircea Cărtărescu látszik évek óta a legesélyesebbnek) kapja a 2018-as vagy 2019-es irodalmi Nobel-díjat, ez most sem jött össze.

Igaz, mindkét díj a tágabban értelmezett régióban marad: a svéd akadémia 2018-ra a lengyel Olga Tokarczukot, idénre pedig az osztrák Peter Handkét tüntette ki a világ legrangosabbnak tartott irodalmi elismerésével.

A testület az Olga Tokarczuknak odaítélt Nobel-díj indoklásában az 57 éves író „narratív képzeletét” emelte ki, „amely mindent felölelő szenvedéllyel ábrázolja a határok átlépését mint életformát”.

A 76 éves Peter Handkét nagyhatású munkásságáért ismerték el, amely nyelvi leleményességgel tárta fel az emberi lét perifériáját és sajátosságát.

A két díjazott életpályájáról és munkásságáról bővebb összefoglalót itt olvashatnak.

Az irodalmi Nobel-díj értéke kilencmillió svéd korona, azaz közel négymillió nehéz lej.

A svéd akadémia azért osztott ki két irodalmi Nobel-díjat idén, mert tavaly – túlzás nélkül – soha nem látott botrány rázta meg a nagy tekintélyű tudós testületet. A #metoo „kísértete” a stockholmi intézményt is utolérte: az irodalmi Nobel-díjról döntő bizottság egyik tagjának, Katarina Frostensonnak a férjét, Jean-Claude Arnault fotóművészt többrendbéli szexuális visszaéléssel vádolták meg (állítólag még Victoria svéd koronahercegnőt is zaklatta).

Ezenkívül a házaspárt gazdasági bűncselekményekkel is megvádolták, továbbá azzal, hogy – kemény fogadási pénzek bezsebelése céljából – legalább hét alkalommal (!) a döntés nyilvánosságra hozatala előtt kiszivárogtatták az aktuális irodalmi Nobel-díjas kilétét.

A botrány következtében Frostenson távozott a bizottságból, és lemondott a testület elnöke, Sara Danius is. Az akadémia ezért úgy döntött, 2018-ban nem osztják ki az irodalmi Nobel-díjat, ilyen pedig a második világháború óta nem fordult elő – idén ezt a hiányt pótolták két díj odaítélésével.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro