// 2026. április 11., szombat // Leó, Szaniszló

Az EU-ban már harmadikok vagyunk az új koronások tekintetében, de sajnos most nem a lista végéről

// HIRDETÉS

A hétvégén nagyot romlott a helyzet. A pénteki 3 helyett már a tesztek 6 százaléka pozitív.

Van egy kis gond: jelenleg Portugália és Svédország után Romániában a legnagyobb a 100 ezer lakosra jutó koronafertőzöttek száma.

A ma közzé adott, vasárnapra érvényes számok azt mutatják, hogy az elvégzett tesztek 6 százaléka pozitív lett (szombaton ez 5% volt, pénteken pedig csak 2,9%), ez pedig május eleje óta példa nélküli.

Bár egy hónappal ezelőtt még mindenki arról beszélt, hogy a járvány érdekes módon elég jól megkímélte a kelet-európai országokat, a szükségállapot utáni lazításokkal sokat romlott a helyzet hazánkban.

A nemzet mikrobiológusa, Alexandru Rafila pénteken még arról beszélt, hogy a szűk egy hónappal ezelőtti 1–1,5-höz képest 3 százalékra nőtt a napi új fertőzöttek száma, és már azt is közegészségügyi problémának nevezte, akkor mit fog szólni a 6 százalékhoz.

Kedves vezetőink korábban már riogattak azzal, hogy ha elsejéig sokat romlik a helyzet, korlátozó intézkedéseket vezetnek majd vissza, ami nem esne jól senkinek.

Vigyázzanak egymásra!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat
Krónika

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat

Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő
Székelyhon

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő

A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.

// még több főtér.ro