// 2026. november 7., szombat // Rezso

Az ET szerint használhatjuk anyanyelvünket a hivatalokban

// HIRDETÉS

Az Európa Tanács felszólította a tagállamokat – köztük Romániát is –, hogy mozdítsák elő a hagyományos nemzeti kisebbségek által lakott területen beszélt nyelv hivatalos használatát.

A strasbourgi nemzetközi szervezet elfogadta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) egyik országgyűlései képviselője, Kalmár Ferenc András jelentését a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól.

A dokumentum hangsúlyozza, hogy az Európa Tanács azon tagállamainak, amelyek ezt még nem tették meg, alá kell írniuk és ratifikálniuk kell a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt, valamint a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját.

A Közgyűlés szerint politikai prioritásként kell kezelni a nemzeti kisebbségek jogvédelmét, mert a „kisebbségvédelem a konfliktusok megelőzésének egyik eszköze”.

A jelentésről folytatott vitában Kalmár Ferenc András hangsúlyozta: egész Európát érintő ügy a hagyományos nemzeti kisebbségek békés együttélése a többséggel. A társadalom stabilitása függ a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesülésétől – tette hozzá.

Élnünk kell jogainkkal

Markó Attila, a Krónika által megkérdezett jogvédő, az RMDSZ parlamenti képviselője a következőképpen értékelte az ET döntését: „Az Európa Tanács minden erre vonatkozó közlése, jelentése, ajánlása, határozata jó nekünk. Hetente kellene ilyeneket kiadnia. Minden, ami a jogbővítésre vonatkozóan kijön az ET-től, csak ráerősít arra, amit mi itthon folyamatosan hangoztatunk, visszaigazolja, hogy amit kérünk, nem idegen Európától”.

Az RMDSZ-es képviselő hozzátette: gyakran azzal szembesülnek, hogy a jogszabály létezik, de gyakorlatban egyáltalán nem alkalmazzák. Meglátásuk szerint állandóan figyelmeztetni kell a magyar közösség tagjait, hogy éljenek a jogaikkal, a közintézményeket pedig, hogy tartsák be a kétnyelvűséget.

Áttörés a kisebbségvédelemben

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közleményében áttörésnek nevezte az Európa Tanács kisebbségekről szóló jelentését, és emlékeztetett: megszövegezésében Korodi Attila RMDSZ-es képviselő is segített, így az erdélyi magyar közösség kisebbségvédelmi törekvéseinek számos eleme bekerült a dokumentumba.

„Ez egy olyan jelentős dokumentum, amely az őshonos kisebbségek védelme érdekében konkrét javaslatokat fogalmaz meg, és kihangsúlyozza azokat a pozitív példákat, amelyeket a tagországoknak követniük kell” – fogalmazott Kelemen Hunor.

Hozzátette, az elfogadott szöveg a területi önkormányzatiság erősítésére ösztönzi az európai államokat, és követendő példaként említi a dél-tiroli autonómiamodellt, illetve a finnországi svédek kisebbségvédelmi hálózatát. 

„Az RMDSZ autonómiatervezete éppen a dél-tiroli modellt alkalmazta kiindulási pontként. (...) Az olaszországi régióban tett látogatásaink alkalmával azt láttuk, hogy Dél-Tirol Olaszország egyik legfejlettebb régiója, és bebizonyította azt, hogy nem az állam ellen és nem a többségi lakosság ellen van a területi autonómia” - nyomatékosította Kelemen Hunor. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro