Eljön a háztartási gázkazánok alkonya, ha elfogadnak egy EU-s törvénytervezetet a fosszilis anyagok kibocsátásának csökkentéséről.
Bár jó messze van tőlünk a román tengerpart, a konstancai diákok felháborodása idáig is elhallatszik: a Konstancai Diákok Egyesülete (AEC) bírálja a diákok értékelésének módját az egyetemet megelőző oktatási ciklus végén, és az érettségi vizsga eltörlését követeli.
Az edupedu.ro oldalára küldött sajtóközleményük szerint március 4-6. között zajlottak az országos érettségi vizsga szimulációi, a diákok pedig igen csalódottak voltak a tantárgyakkal kapcsolatban, mondván, hogy azok nem voltak hatékonyak. Azt is hozzátették, hogy volt már korábban hasonló esetre példa: a világjárvány által érintett első tanév végén hasonló nyomás jelent meg az érettségi vizsgák eltörlésére, de az akkori miniszter, Monica Anisie elutasította és a vizsgákat megtartották.
Mire hivatkozik a diákszervezet, amikor ilyen hatalmas léptékű változtatást szeretne kieszközölni? Elégedetlenségük okát a szervezet elnöke, Lorena Drăguşin így fogalmazta meg: „Az érettségi vizsga a tehetetlenség vizsgája, és nem tudjuk, hogy mit akarunk vele, csak megszoktuk, hogy minden évben megtartjuk, minden cél és haszon nélkül. Ráadásul még a jogalapját sem ismerjük, mivel sem az 1/2011. számú oktatási törvényt, sem a 198/2023. számú, az egyetem előtti oktatásról szóló törvényt nem alkalmazták rá. Eltekintve attól a ténytől, hogy nagyon sok az elavult tárgy. Teljesen abszurd, hogy egy európai uniós tagország folyamatos időhurokban maradjon! 2024-et írunk, és a diákok még mindig arra kényszerülnek, hogy kilométeres elemzéseket tanuljanak az 1800-as évek irodalmi műveiről, amelyeket úgyis elfelejtenek, amint elhagyják a vizsgatermet.”
A diákok arra tényre is hivatkoznak, hogy Romániában nőtt a funkcionális analfabetizmus aránya. Az ország diákjainak 42%-a nem tudja értelmezni az információkat, és nincsenek saját elképzelései, mert a vizsga letétele érdekében főként magolni tanították őket, a valódi kompetenciák pedig felméretlenül maradnak az évek során.
Iohannis szerdán kihirdette a közúti forgalomról szóló 195/2002-es sürgősségi kormányrendeletet módosító és kiegészítő törvényt: ezután, aki a sofőrvizsga elméleti részét szeretné letenni, az bárhol megteheti ezután az országban, nem csak a lakóhelyén.
A kezdeményezés célja, hogy megszüntesse az elméleti vizsgától a gyakorlati vizsgáig tartó hosszú várakozási időt, növelje a gépjárművezető-oktatók felelősségét a jövő közlekedőinek képzésében, valamint lehetővé tegye, hogy a vezetői engedélyre pályázók az ország bármely pontján letehessék a vizsgát.
Ezenkívül a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati képzést modulokba fogják szervezni, és a jóváhagyott vezetői engedélyt adó egységek kölcsönösen el fogják ismerni azokat – áll még a közleményben.
Már egy ideje pedzegetik vidékünkön is, hogy előbb-utóbb le kell mondanunk a háztartási gázkazánokról, mivel az EU-s direktívák zöldebb alternatívákat szeretnének minden tagországban meghonosítani. Most az Európai Parlament kedden elfogadta a háztartási kazánok betiltásáról szóló irányelvet az Európai Unióban – az irányelvet 370 szavazattal, 199 ellenében, 46 tartózkodás mellett fogadták el.
Nem arról van szó, hogy most mindenkinek le kell cserélnie a gázkazánját, hanem hogy az új épületekben már csak fosszilisüzemanyag-mentes fűtési rendszereket szabad felszerelni. A cél az, hogy 2030-től minden új épület zéró emissziós legyen. A lakások esetében az EU-tagállamoknak 2030-ig legalább 16 százalékkal, 2035-ig pedig 20-22 százalékkal csökkenteniük kell a hagyományos fűtőanyagok használatát.
Az intézkedés még drágábbá teszi az életet, mert az alternatív berendezések nagyon drágák, és nem mindenki engedheti meg magának, ez pedig kihívások elé állítja a gazdaságilag kevésbé fejlett tagországok lakóit, noha elvileg üdvözlendő lépés lehet környezetvédelem szempontjából.
A tagállamoknak intézkedéseket kell hozniuk a fűtési rendszerek széndioxid-mentesítésére és a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivonására a fűtő- és hűtőberendezésekből. Ennek az a célja, hogy 2040-re teljesen kivonják a fosszilis tüzelőanyaggal működő erőműveket. Az egyes fosszilis tüzelőanyaggal működő erőművek támogatása pedig 2025-től tilos lenne. Továbbra is lehetőség lesz támogatni a hibrid fűtési rendszereket, például olyanokat, amelyek fosszilis tüzelőanyaggal működő háztartási központi fűtést napkollektoros rendszerrel vagy hőszivattyúval kombinálnak.
Ahhoz azonban, hogy ebből törvény lehessen, ahhoz az Európai Tanácsnak is jóvá kell az egészet hagynia. Az európai országok közül már többen is bevezették a háztartási gázkazán-mentesítő intézkedéseket az utóbbi évek során. A további EU-s zöld direktívákat itt lehet megnézni.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.