Kolozsvárra költözött egy napra Tusványos, hozott egy kis vitát az EP-választások erdélyi vonatkozásairól és az európai kisebbségvédelemről.
Könnyen az Olt partjára, a Kós Károlyról vagy a Lőrincz Csabáról elnevezett sátorok egyikébe képzelhette magát az, aki részt vett a Tusványos harmincadik kiadására hangoló előadás-sorozat kolozsvári eseményén, a Vallásszabadság Házában. Egyrészt azért, mert a meghívottakat többnyire csak Tusnádfürdőn lehet egy asztal mögött felsorakozva látni, másrészt pedig a felmerült témák miatt. Az örökzöldnek számító kisebbségvédelmi kérdéskör új megvilágítását a múlt héten lezajlott EP-választás eredményei vagy az európai polgári kezdeményezésekkel kapcsolatos fejlemények adták. Bár a legfontosabb kérdésekben egyetértettek a meghívottak, az RMDSZ regáti szavazatszerzése, illetve az erdélyi magyar pártok közös listaállításának kérdése kibillentette a beszélgetés komfortos menetét. Kár, hogy valódi vita nem bontakozott ki.
A magyar parlament külügyi bizottságának elnöke szerint a múlt heti EP-választás korszakalkotó volt, mert először jelent meg markánsan egy téma a kampányban, nevezetesen a migráció kérdése. Talán áttörés nem született, de előrelépés mindenféleképpen történt. A Fidesz történelmi jelentőségű csúcsot ért el, és bár Felvidék két magyar mandátumot elvesztett, a Fidesz nemzeti listáján szereplő külhoni magyar képviselők a magyar kisebbségi érdekképviselet „hordozórakétái” lehetnek. Nem volt hiábavaló az aggodalom az RMDSZ bejutásáért, ugyanis arra mutatott rá, hogy szélesebb körű összefogásra van szükség.
A romániai választások izgalmas fordulatokat hoztak, melyek az Európai Néppárton belüli együttműködésre is kihatással lehetnek. Németh Zsolt többször is kiemelte: Magyarország számít arra, hogy Románia végre meghozza a döntést és csatlakozik a kelet-közép-európai országok közötti, egyre mélyülő együttműködéséhez. Az európai kitekintésen és a kisebbségvédelmen túlmenően, Magyarország és Románia szorosabb együttműködését a közös gazdasági érdekek, a közlekedésben, az energetika területén esedékes beruházások is indokolják, ezért nem kérdés, hogy Magyarország támogatja Románia schengeni csatlakozását. De fontos a kölcsönösség.
A két európai polgári kezdeményezés kapcsán Németh Zsolt elmondta, a Rákóczi Szövetség, melynek alelnöke, segíteni fog az SZNT-nek az egymillió aláírás összegyűjtésében, ahogy tette a Minority SafePack esetében is. Azzal viszont jó tisztában lenni, hogy az európai kisebbségvédelem gyerekcipőben jár. Nem szabad bagatellizálni, de az sem lenne helyes, ha fetisizálnánk a kisebbségek védelmére alkalmas európai politikát: óriási eredmény, hogy EU-s normákat lehet alkotni, de a tapasztalat azt mutatja, a nemzetállamok képesek figyelmen kívül hagyni az európai uniós nyomást nemzeti kisebbségi kérdésekben.
Igaz, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke gratulált a jelen lévő Vincze Lorántnak, illetve az RMDSZ-nek az EP-be való bejutáshoz, de nem rejtette véka alá lesújtó véleményét a magunk mögött tudott kampányról és a relatív sikerről sem. A nagy fokú román mobilizáció mellett valóban sikerült a magyarokat is mozgósítani, még ha ezt olyan eszközökkel is érték el, amelyeket sokan bírálnak. Ahogyan a pénznek, úgy a voksnak sincs szaga, nem számít tehát, hogy milyen eszközökkel – például titokzatos regáti RMDSZ-szavazókkal – sikerült megszerezni, ha az eredmény marad.
Az EMNP a sikert viszonylagosnak tekinti, hiszen mindeddig három erdélyi képviselő foglalt helyet az Európai Parlamentben, – Tőkés László 2007-ben függetlenként, rá két évre az összefogás listáján, 2014-ben pedig a Fidesz-KDNP listáján szerzett mandátumot. Nehéz lesz azt az űrt pótolni, melyet Tőkés László hagy maga után az EP-ben.
Az RMDSZ nagy hibát követne el, ha nem vonná le a megfelelő tanulságokat a kampányból, és nem mérlegelné, miért szavaztak román pártokra a magyarok, többek között Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon vagy Temesváron. Főleg, hogy a parlamenti választásokon nagyobb lesz a tét. Toró annak a véleményének is hangot adott, hogy elhibázott volt az a stratégia, mellyel az RMDSZ a Mentsétek meg Romániát Szövetséghez (USR) viszonyult, hiszen a fiatal párt erdélyi képviselőivel „van mit kezdeni”.
Az RMDSZ újdonsült EP-képviselője a beszélgetésen újra elmondta az RMDSZ által a választás óta ismételgetett kommunikációs paneleket, melyeknek lényege: a romániai magyarság nyert az EP-választáson. Mintegy százezerrel kapott több szavazatot az RMDSZ most, mint öt éve, és nemcsak elérte, de mindenhol meg is haladta a kitűzött célt az RMDSZ EP-jelöltjeire érkezett szavazatok száma. Az egyházak, Orbán Viktor, a civil és szakmai szervezetek, valamint a Magyar Polgári Párt mozgósító ereje is közrejátszott a sikerben, egyedül az EMNP nem döntött arról, hogy milyen szavazásra buzdítsa szimpatizánsait. Az egyik legfontosabb tanulság, hogy a siker osztható, és csakis a közösség nyer belőle.
A „titokzatos déli szavazatok” vádjára Vincze azzal replikázott, hogy Tőkés Lászlónak is sikerült szavazatokat gyűjteni a Regátból. Ijesztőnek nevezte, hogy a romániai közélet odáig jutott, hogy immár DNA-feljelentés is történt az ügyben, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az EMNP elhatárolódik George Simion független jelölt feljelentésétől (Ez a beszélgetés második részében meg is történt). A „hegyi beszédek”, közlemények és nyilatkozatok helyett talán „vissza kellene venni az arcból” egy olyan pártnak, melynek sem parlamenti képviselője, sem polgármestere nincs – szúrt oda az EMNP-nek Vincze.
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökségét betöltő politikus az európai kisebbségvédelem terén elérhető eredmények esélyét a nemzetközi jogszabályok megerősítésében látja. A FUEN olyan katalizátorrá vált, ahol lecsapódhat és európai keretben jeleníthető meg a magyar közösségek jogérvényesítési törekvése, ehhez sikerült eszközöket rendelni, és egy olyan stratégiát, melyre építeni lehet. Fontos volt kimondani, hogy európai kisebbségi ügyekről – és ne magyar ügyekről – beszéljünk, mert ezzel ki lehet védeni a visszautasításokat. Nemzetközi színtéren könnyebb eredményt elérni az európai kisebbségek számára, és abból az erdélyi magyarság is nyer.
A Minority SafePackkel kapcsolatban Vincze elmondta: a következő időszak arról fog szólni, hogy vezetőket választanak az európai intézmények, kialakulnak az új struktúrák. Már ebben az időszakban folyik egy lobbitevékenység az európai fővárosokban a Minority SafePack támogatására, ugyanakkor erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a kisebbségvédelmi szakemberek minél jobb pozíciót szerezzenek. Majd az új bizottság megalakulása után benyújtják az aláírásokat és elkezdődhet a jogalkotási folyamat.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét a kerekasztal-beszélgetésen – és azon kívül is – az foglalkoztatja a leginkább, miként mozgósíthatnak minél több szervezetet és személyt Európából ahhoz, hogy 2020. május 7-ig összegyűljön a nemzeti régiók érdekében indított polgári kezdeményezés egymillió aláírása.
A polgári kezdeményezés címe – Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért – meglehet, nehezebben értelmezhető, de arra törekedtek, hogy már ebben is megjelenítődjön a kezdeményezés lényege. Izsák szerint azért van szükség a regionális identitás megőrzésére, mert olyan, hogy európai identitás, önmagában nem létezik. Az európai állampolgárok elsősorban nemzeti kultúrájukon keresztül határozzák meg magukat: a katalánok, a skótok, a baszkok vagy a székelyek saját nemzeti identitásuk által európai polgárok.
A régiók, amelyek jól körbehatárolható nemzeti, nyelvi, kulturális, vallási sajátosságokkal rendelkeznek a különböző államokon belül, a közösségi jogkövetelések „szürke övezetébe” tartoznak, ugyanis európai szinten nincsenek képviselve. Ezen kíván változtatni a polgári kezdeményezés, mely siker esetén népszavazás rangjára emelhetné a regionális kohéziós politikák kérdését. Hat évnyi pereskedés után a polgári kezdeményezést sikerült beiktatni, már csak az európai nemzeti kisebbségeken múlik, mennyire érzik magukénak, és veszik ki részüket az aláírásgyűjtésből.
Jó jel, hogy a kerekasztal-beszélgetésen jelen lévők kivétel nélkül támogatásukról biztosították Izsák Balázst ebben az egyáltalán nem könnyű folyamatban.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?