// 2026. november 7., szombat // Rezso

Az egyik főszereplővel néztük Tilla Oscar-díjra nevezett filmjét Kolozsváron

// HIRDETÉS

Till Attila külföldi sikereket halmozó kerekesszékes gengszterfilmje berobogott a kolozsvári mozikba is. Az Oscar-díj esélyeiről is szó esett a díszbemutatón.

A televíziós műsorvezetőként és riporterként idehaza is széles körben ismert, rendezőként  viszont kevésbé számon tartott Till Attila Tiszta szívvel című kerekes székes gengszterfilmje az első magyar film, amelyet a Filmtett Egyesület forgalmazásában tekinthetünk meg Erdélyben, illetve Romániában. A Magyarország által Oscar-díjra nevezett alkotás a nemzetközi őszi fesztiválszezon egyik legnagyobb közönségsikere: volt olyan hétvége, hogy hét díjat is bezsebelt.

Till Attila és Fekete Ádám forgatás közben

Kolozsváron is meghódította a publikumot, legalábbis erre lehetett következtetni a felszabadult, hangos nevetésekből,  a hosszan tartó tapsból, a kitartó érdeklődésből, és a közönségtalálkozón felmerülő kérdésekből. A közeljövőben további 11 városban kerül bemutatásra a film, tiszta szívből ajánljuk a közönség figyelmébe.

A filmkritikusok többsége egyet ért abban, hogy Till Attila filmjének sikere abban áll, hogy sztereotípiákat old fel a fogyatékkal élőkkel kapcsolatosan, teszi ezt rendkívül szórakoztató – de nem gúnyolódó – módon, ténylegesen sérült személyeket szerepeltetve az alvilági életbe belecsöppenő főhősként a csavaros történetben.

A közönségtalálkozón részt vevő egyik főszereplő, Thuróczy Szabolcsnak ez a harmadik filmje, amit Till Attilával forgatott, és bár színészetet sohasem tanult, karizmája, a játékára jellemző természetesség 8-10 éve a filmes és a színházi szakma kiemelkedő előadójává tette. „Másféle úton jutottam el idáig, nekem ez volt az utam” – fogalmazott szűkszavúan Jakab Benke Nándor ezirányú kérdésére.  Elmondta: a Tiszta szívvel forgatása hosszú felkészülési folyamatot igényelt.

Másfél évig készült rá, mely idő alatt egy budapesti rehabilitációs központot látogatott, órákat vett annak érdekében, hogy minél hitelesebben játssza el, mit jelent kerekes székben élni, és sokat beszélgetett a két másik szereplővel, a valóságban is fogyatékkal élő Fenyvesi Zoltánnal és Fekete Ádámmal, akikkel nagyon hamar kialakult az összhang.

Ez a horgászós jelenetben csúcsosodik ki, abban benne van minden, amiért a filmet szeretni lehet. A több improvizációt tartalmazó jelenetben összeért az évek munkája, megcsillan a szereplők egyénisége. „Csak rá kellett ülni a hullámra, hogy élvezzük ezt a szituációt” – fogalmazott. Kulisszatitokként még elmondta: külön személy figyelte a monitoron, hogy ne mozogjon a lába, hiszen csak így lehetett hiteles a mozgássérült szerepben.  Nem lehetett könnyű ezt megszokni.

Zágoni Bálint, a Filmtett Egyesület igazgatója a filmvetítés előtt elmondta: a bemutató az egyesület számára  egy merész vállalkozás első lépését jelenti, hiszen ez az első alkalom, hogy egy filmet moziforgalmazásban mutatnak be. Céljuk az, hogy a színvonalas, sikeres magyar filmeket ne csak a filmfesztiválok keretei között, egy évben egyszer-kétszer lehessen megnézni, hanem bármikor elérhetővé váljanak a romániai közönség számára is. Hozzátette: még nyáron döntöttek úgy, hogy a Tiszta szívvel legyen az első bemutatott film, és jó döntésnek bizonyult, hiszen azóta húsz nemzetközi fesztiválon szerepelt, és nyolc díjat is elnyert.

Arra a nézői kérdésre, hogy milyen visszajelzéseket kaptak a fogyatékkal élő személyektől, Thuróczy Szabolcs elmondta: Fenyvesi Zoli többször vett részt kifejezetten mozgássérültek számára rendezett vetítésen, melyekre érzékelhetően fenntartásokkal érkeztek a résztvevők. Minden esetben volt egy-egy olyan vicces jelenet, amikor felszabadult bennük a gát, és szívből tudtak nevetni. Megértették, hogy a film nem rajtuk nevet, hanem velük együtt. Egyfajta „degenerált” vadság sugárzik a jelenetekből, elrugaszkodtak a sztereotípiáktól, hogy mi számít normálisnak, és ez a tapasztalat szerint a fogyatékkal élőknek is tetszett.

Thuróczy Szabolcs megjegyezte: sok személyes történet van benne a filmben, ilyen például a jelenet, amikor egy hölgy mindenáron pénzt akar adni a főhősnek. Ez Fenyvesi Zoli ragaszkodására került bele a filmbe. Számtalanszor előfordul ugyanis, hogy látván a kerekes széket, ismeretlenek pénzt akarnak neki adni az utcán, amit ő nem tud megérteni és elfogadni, sőt, gyűlöli, ha ilyesmi történik vele.

Thuróczy Szabolcs és Jakab-Benke Nándor (Fotó: Szántai János)

Sokakat foglalkoztat, így elkerülhetetlen a kérdés, hogy a Saul fia után duplázhat-e magyar film az Oscar díjkiosztó gálán a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Till Attila korábbi nyilatkozataiban már kifejtette, hogy nincsenek illúziói az Oscart illetően, céljuk, hogy a legjobb kilenc közé bekerüljenek. Thuróczy Szabolcs szerint álmodozni lehet, de valóban ritka, hogy egymás után kétszer ugyanazon ország által benevezett film nyerjen. Az általában szokatlan filmeket kiszemelő amerikai filmforgalmazó viszont valószínűleg érez benne lehetőséget: úgy gondolhatják, hogy fog tetszeni az amerikai közönségnek. Önmagában már az is csodálatos, hogy Fekete Ádámot áprilisban New York mozijainak filmvásznain lehet látni – mondta. Hozzátette: az élet fájdalma univerzális, nemzetiségtől, bőrszíntől, élethelyzettől függetlenül megértik Egyiptomtól kezdve Ausztrálián át egészen az Egyesült Államokig.

A címmel kapcsolatos kérdésre Thuróczy Szabolcs kifejtette, eredetileg Tilla ezt csak munkacímnek szánta, végül sikerült meggyőzni, hogy ez egy tökéletes cím. József Attila egy világszínvonalú költő, akinek a versében egy olyan életérzés összpontosul, amit a film is igyekezett megragadni. A rendező szerint egyébként igazi punk vers. Ráadásul azon kevés felkavaró versek közé tartozik, mely korosztálytól függetlenül, mindenki számára egyformán hordoz üzenetet.

Végső soron ez a film egyik legnagyobb erénye is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS