A befogadás, nyitottság és emberközeliség jegyében hagyta jóvá a belvárosi egyházközség a divatbemutatót a Farkas utcai református templomban.
A közösségi oldalakon nagy visszhangot váltott ki, hogy november 13-án, pénteken a nemrég európai uniós finanszírozással felújított Farkas utcai református templom egy divatbemutatónak adott otthont. A Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség elnöksége egy közleményt bocsátott ki ezzel kapcsolatosan, melyben elnézést kérnek mindazoktól, akiket sértett vagy megbotránkoztatott ez az esemény. Leszögezik, hogy a rendezvény az egyházközség elnökségének jóváhagyásával és
A templom újranyitásakor befogadást, nyitottságot ígértek a nagyközönségnek. Ezt jelképezi, hogy a főbejáratnál található üvegajtó belátást enged a templomba akkor is, amikor az zárva van. „Ugyanilyen vállalás volt a tartalmi nyitás: a templomfelújításra elnyert európai uniós pályázattal azt is vállaltuk, hogy teret biztosítunk különböző kulturális rendezvények számára.” – olvasható a közleményben.
Az elnökség hangsúlyozza: az egyházközségnek semmilyen anyagi haszna nem volt ebből a rendezvényből. A helyszín biztosításával támogatták
Azt is kiemelik, hogy kötelességüknek tartják, hogy a templomot – mely továbbra is az imádság és Isten háza, a gyülekezet otthona – megmutassák mindazoknak, akik értékelik. „Ez egy olyan hajlék, amelybe ha valaki bekopog és tisztességes szándékkal érkezik, akkor beengedjük. Szeretnénk ezt a teret emberközelivé tenni, hogy a gyülekezet lelkisége legyen az, amely biztosítja, hogy a templom nem lesz oda nem illő rendezvények helyszíne.” – zárul a közlemény.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.