Újabb vádemelések történtek az utóbbi idők legnagyobb egyetemi korrupciós botrányában.
Lezárta a nyomozást a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék mellett működő Főügyészség az Aradon vesztegetés útján orvosi diplomákat szerző külföldi egyetemisták ügyében. Összesen 24 gyanúsított ismerte el bűnösségét az eljárás során, szerdán újabb nyolc egyetemi hallgató ellen emeltek vádat.
A nyomozásban a két aradi egyetem érintett, az első házkutatásokat még 2017-ben megejtették. A vád szerint az egyetemi hallgatók bűnszövetkezetet alkottak a sikeres vizsgatételek érdekében. A 24 beismerő vallomás után nyolc vádemelés történt: a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem orvosi karán tanuló harmadéves egyetemi hallgatók személyesen vagy közvetítőn keresztül
A tanár, Păiuşan Lucian és a közvetítő, Taha Abed El Kader is beismerő vallomást tett, őket két és fél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Az ügyben tavaly több mint 100 házkutatást tartottak az ügyészek és rendőrök a két egyetem több tanáránál és diákjánál, akiknél 350 ezer eurót és számítógépes rendszereket foglaltak le. A nyomozás során kiderült, hogy az onlájn zajló vizsgák közben – bizonyos pénzösszegek fejében – a felsőoktatási intézmény informatikusai telefonos üzenetben elküldték a diákoknak a tesztkérdések helyes válaszait, illetve az is bevett szokás volt, hogy – szintén az informatikusok segítségével – az intézmény adatbázisában módosítottak a diákok által adott válaszokon vagy később a jegyükön. Az ügyészek szerint a hallgatók kész államvizsga-dolgozatokat is vásárolhattak.
A bűnszervezetnek egyetemi tanárok, titkársági alkalmazottak és az egyetem több egykori diákja is tagja volt, a sikeres vizsga fejében fizetett összegeket pedig általában
Az ügyészek azt állítják, számos olyan külföldi diákról van tudomásuk, akik bár nem értenek és nem beszélnek románul, román nyelven tartott előadásokat hallgattak és, sikerrel vették a vizsgákat.
2017 novemberében összesen 120 oktatót, hallgatót és egyetemi alkalmazottat hallgattak ki a korrupciós botrányban. Szintén novemberben 64 ezer 200 eurót, 31 ezer dollárt, 5000 fontot, 4500 svájci frankot, 500 gramm aranyat, 110 gramm igazgyöngyöt, 200 gramm rubint, és két gyémántgyűrűt foglaltak le.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.