Az AUR alelnöke olyat mondott, hogy a röhögéstől Erdély levált Romániáról…

Az AUR alelnöke olyat mondott, hogy a röhögéstől Erdély levált Romániáról

A fenti cím természetesen poént tartalmaz, de az alelnöki mondás állja a helyét. A mioritikus vérnackó AUR párt alelnöke, bizonyos Marius Lulea úgy gondolta, belecsap az európai torta közepébe, mégpedig azzal, hogy bejelenti: pártja márpedig nem fog csatlakozni az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) európai parlamenti frakciójához, hiába, hogy korábban erről volt szó, mégpedig azért, mert a magyarországi Fidesz is csatlakozni akar.

Na de hát miért, kérdezheti az átlagpolgár. Lulea úr szerint azért, mert a magyaroknak területi igényeik vannak (értsd, revizionisták), minek következtében elképelhetetlen, hogy a AUR egy kalap alatt meneteljen velük.

Na és akkor itt van a pillanat, amikor elképzelhetjük, hogy a röhögéstől Erdély leválik Romániáról. Egyrészt minden csapon az folyik, hogy bármely magyar területi igényre vonatkozó feltételezés hülyeség. Másrészt nem is olyan régen a mioritikus vérnackópárt országos tanácsának elnöke, bizonyos Claudiu Târziu valóban román területi követelésekről beszélt a nyilvánosság előtt:

Na, hát nem csoda, hogy nevetünk itt, Erdélyben.

A román pártok elkezdték a kampánypofozkodást, a maguk jó vásári módján

Megy egy ideje a kecseszkecsken a hazai politikai sárarénában: mi legyen az idei szuperválasztásokkal? Külön legyenek, összevonassanak, ki legyen az államelnök-jelölt, ki ne legyen, ki mire és kire szavazzon, továbbá milyen politikai haszonkulccsal?

Persze, ez önmagában még nem lenne gond, hiszen aki olvas sajtót, tudja, a választási kampánybalhék már csak ilyenek. Esetünkben két dolog okoz némi problémát. Az egyik jelenleg megoldhatatlannak tűnik: ha az ember szétnéz a hazai politikai prérin, egyetlen igazi államférfit se lát. Ezen nem lehet segíteni, abból kell főzni, amink van, tehát nem csoda, hogy oly nehé a választás. A másik dolog viszont javítható lenne, már ha elöljáróink nem lennének olyanok, amilyenek.

Tessék, itt a legfrissebb eset: Románia egyik potenciális államelnök-jelöltje Mircea Geoană úr, a NATO jelenlegi főtitkár-helyettese hétfő este kijelentette, hogy több PSD-s vezető, köztük Marcel Ciolacu miniszterelnök megkeresték őt, hogy ugyan már jelöltesse magát függetlenként az államelnöki tisztségre.

Na, erre jött Marcel Ciolacu miniszterelnök és újságírói kérdésre ezt mondta:

Nos, ilyen poénokat megengedhet magának akárki (még a ministerelnök úr is), például egy kocsmai sörözés vagy szörpözés során. A humorérzék nem árt az egészségnek. Nyilvánosan egy vérnackó politikai nímandhoz hasonlítani a saját pártod korábbi elnökét, aki jelen pillanatban történetesen a NATO egyik vezető tisztségviselője (jó, szintén olyan, amilyen, de azért mégsem a politikai kuka legalja), ehhez azért pofa kell.

A fentiek alapján igen izgalmas vásári komédiára számíthatunk az elkövetkező hónapokban.

Tragikus abszurd: egy juhtenyésztő kezelni akarta, ehelyett kivégezte a nyáját

Vannak olyan események, melyek olvastán az ember csak néz, mint borjú ama bizonyos új kapura. Az alábbi esemény ilyen. Tessék elképzelni: egy Vaslui megyei házaspár két éven keresztül dolgozott Franciaországban, amíg összeszedtek egy kis vagyonkát. A pénzből 2023-ban vásároltak egy farmot és 120 darab juhot, és elkezdtek gazdálkodni. Az idei év elején a gazda szeme észrevette, hogy a juhok megrühesedtek. A gazda ügyesen elment az állatgyógyszertárba és beszerezte az ellenszert. Amit múlt vasárnap adagolni is kezdett. Mire a juhok szája kis idő múlva habzani kezdett, aztán az állatok kimúltak.

Jó, az ilyesmi elő szokott fordulni. Rossz adagot mond be a gyógyszerész, rosszul jegyzi meg a gyógyszerezési eljárást a vásárló, oké. De ha egyszer látjuk, hogy a gyógyszerrel konkrétan kivégezzük a saját juhnyájunkat, miért, ó, miért kezdünk a Facebook-on panaszkodni, például ahelyett, hogy azonnal állatorvoshoz forduljunk? A Vaslui megyei gazda előbbit választotta. Miközben odakint tovább hullottak a juhai. Az ügyben megkérdezett állatorvos klasszikusnak nevezte a hihetetlennek tűnő esetet. Az emberek úgy gondolják, pénzt spórolnak, ha maguk intézik az ilyen kezeléseket. Egy állatorvos jelenlétében a juhnyáj nem pusztult volna el.

Nyilván lehet sajnálni a szegény gazdát, meg a kezelni kívánt, de végül megmérgezett juhokat. De legfőképp azt a tanulságot kellene levonni az esetből, hogy ilyen esetben forduljon bárki bizalommal egy állatorvoshoz. Megéri!