// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az argentinok bírták jobban idegekkel a vébé egyik legunalmasabb meccsét

// HIRDETÉS

Nulla látvány, maximális pragmatizmus, gól nélküli játék, büntetőkkel argentin döntőbe jutás. Ennyiről szólt az argentin-holland elődöntő.

Aligha számított bárki is arra, hogy a brazíliai labdarúgó-világbajnokság szerdai, argentin-holland elődöntője ugyanolyan lélegzetelállítóan pörgős és történelmi játékot hoz majd, mint a keddi brazil-német. Hiszen tényleg kevés volt a valószínűsége annak, hogy bármelyik csapat úgy hengereljen, mint a házigazdákat végül 7-1-ra alázó Nationalelf, de a két csapat eddigi játékát tekintve annak is, hogy vadul egymásnak rohanva végig izgalmas, látványos meccset játszanak. (Emlékezetes, hogy az argentinok Irán ellen is képesek voltak 90 percen át szenvedni, a hollandok pedig Costa Rica ellen is csupán büntetőkkel jutottak tovább).

Mindazonáltal vélhetően arra is kevesen számítottak, hogy a két együttes játéka még a mérsékelt várakozásokat is alulmúlja majd. Márpedig ez történt: alapvetően egy kézen is össze lehet számolni a rendes játékidő és a hosszabbítás összes helyzetét, ráadásul ez a kéz akár egy olyan jakuzáé is lehet, akinek különböző ballépései megtorlásául egy-két ujját lemetszették. Így aztán az argentinok tizenegyesekkel jutottak a döntőbe. Igaz, a gauchók továbbjutása valamivel jobban megérdemeltnek mondható, mit a hollandoké lett volna.

Louis van Gaal tanítványai ugyanis végig olyan fantáziátlanul játszottak, mintha a vébé második napján nem ők zúzták volna agyon 5-1-re a címvédő spanyolokat. A meccs elején Kuyték olyan benyomást keltettek, mintha annyira megtetszett volna nekik a Brazuca, hogy végleg meg akarják tartani: percekig csak a középpályán járatták, és az argentinokat sem hagyták ugyan hozzáférni, de a kapu irányába sem akarózott ellőni.

Taktikájuk minden bizonnyal azt szolgálta, hogy kicsit előbbre húzzák az argentin védelmet, hogy aztán Kuyt, Sneijder és Blind előre ívelt labdáival megjátszhassák Robbent és van Persie-t. Az argentinok viszont úgy betömörültek, mintha vízumkényszer lenne velük szemben érvényben a holland térfélre való átjutáshoz.

Aztán a kék-fehérek felmérték, hogy az Oranje erre a napra összes taktikai fogását ellőtte, így előrébb húzódtak, és elkezdték rombolni a hollandok akcióit. Nem hagyták kibontakozni az amúgy is vérszegény holland támadásokat, olyan is volt, hogy már a holland védekező harmad határán letámadtak. Igazi gólhelyzethez azonban ők sem jutottak – a holland védők is jól tették a dolgukat -, az első komolyabb helyzetszerűség Messi nevéhez fűződik, akinek a hosszú sarokra tartó szabadrúgáslövése Cilessen karjában landolt.

Garay veszélyeztetett még fejjel öt méterről, de a labda magasan a léc fölé vágódott, míg a túloldalon a hollandok azzal büszkélkedhettek, hogy Sneijder egyszer a kapu irányába lőtt.

A fordulás után sem állt fen a veszély, hogy a nézők agyvérzést vagy infarktust kapnak az izgalomtól, a második félidő közepén Lavezzi tizenötről veszélyeztetett, de blokkolták. Az utolsó percben Robben dönthette volna el a meccset, de megint túlságosan szerelmes volt a labdába: bevitte a tizenhatoson belülre, de kivárt, az ötös vonalán pedig becsúszva szerelték.

A hosszabbítás sem volt sokkal változatosabb, Robbennek volt néhány veszélyesebb megmozdulása, majd öt perccel a vége előtt Palacio fejelhette volna döntőbe az argentinokat, de Cilessen hárított.

A tizenegyeslövéseknél azonban ez már nem ment neki (a Costa Rica elleni meccsel ellentétben van Gaal ezúttal nem küldte helyette a pályára Krult, mivel elhasználta az összes cseréjét). Az argentinok minden lövésüket értékesítették, míg a hollandoknál rögtön az elején Vlaar lövését hárította Romero, majd ugyanígy járt Sneijder is.

Az argentinok ennek nyomán 1986 és 1990 után immár harmadszor játszhatnak vébédöntőt a németekkel vasárnap este.

11-esek:
Vlaar gyengén balra helyezett lövését Romero könnyedén hárította.
Messi higgadtan emelt a kapu jobb oldalába (1-0).
Robben két lépés után a bal alsó sarokba lőtt (1-1).
Garay hatalmas erővel középre a léc alá bombázott (2-1).
Sneijder jobb oldalra tartó lövését Romero vetődve hárította.
Agüero jobb sarokra tartó lövésére Cillessen jól mozdult, de a labda a hálóban kötött ki (3-1).
Kuyt higgadtan passzolt a bal alsóba (3-2).
Maxi Rodríguez nagy erejű lövésébe Cillessen csak belekapni tudott (4-2).

Sabella elégedett, van Gaal nem játszana tovább

A meccs után Alejandro Sabella argentin szövetségi kapitány természetesen elégedetten nyilatkozott.

„Nagyon boldog vagyok, most majd kiderül, mi lesz a döntőben. Németország ellen nem kell öt csatár, olyan játékosok kellenek, akik le tudják zárni a teret a németek előtt, nem hagynak nekik helyet, hogy futballozzanak. Ez a mérkőzés teljesen egyértelmű döntetlen volt, ha mi veszítünk a tizenegyesekkel, akkor is ezt mondom. Nagyszerű csapat ellen játszottunk. A németek ellen nem lesz könnyű, de most nagyon meg vagyok elégedve a játékosaimmal” – mondta.

Louis van Gaal, a hollandok szakvezetője hihetetlenül csalódott volt, és elárulta: semmi kedve a bronzmeccshez. „Legalábbis egyenrangú ellenfelek voltunk, lehet, hogy jobbak is, így aztán borzalmas dolog alulmaradni. Mindig is az volt a véleményem, hogy a bronzmeccset nem szabadna lejátszani” – mondta.

Argentína-Hollandia 0-0 - büntetőkkel: 4-2
Sao Paulo, Corinthians Aréna 62 ezer néző, v.: Cüneyt Cakir (török)
sárga lap: Demichelis (49.), illetve Martins Indi (45.), Huntelaar (105.)

A további program:

szombat:
a 3. helyért: Brazília-Hollandia, Brazíliaváros 23.00
vasárnap:
döntő: Németország-Argentína, Rio de Janeiro 22.00

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS