Meccs maradt el egy gyanús tárgy miatt.
Az élsportot sem kíméli a nemzetközi terrorhiszti: vasárnap az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Premier League egyik topcsapata, a Manchester United mérkőzését kellett elhalasztani egy, a stadionban talált gyanús tárgy miatt.
Mint később kiderült, valójában csupán egy ottfelejtett kiképzőeszköz volt a gyanús tárgy, amely miatt törölték a Manchester United és a Bournemouth bajnoki mérkőzését és kiürítették a manchesteri stadiont.
A rendőrség vasárnap éjszakai bejelentése szerint a tárgyat egy magáncég „hagyta hátra véletlenül" az Old Trafford stadionban.
A mérkőzés közép-európai idő szerint 16 órakor kezdődött volna, de húsz perccel a kezdőrúgás előtt
Ezután nagy erőkkel a helyszínre vonultak a tűzoltók és a mentők, és a hatóságok elrendelték az Old Trafford kiürítését. A stadionban 75 ezer néző várta a mérkőzés kezdetét; a kiürítés incidensek nélkül zajlott.
A brit hadsereg tűzszerészei ellenőrzött körülmények között a helyszínen felrobbantották a gyanús tárgyat. A rendőrség nem sokkal későbbi bejelentése szerint az eszköz "rendkívüli módon hasonlított" ugyan egy igazi robbanószerkezetre, de nem működőképes pokolgépről volt szó.
John O'Hare, a manchesteri rendőrség főparancsnok-helyettese vasárnap éjszakai sajtótájékoztatóján közölte: az azóta elvégzett tüzetes vizsgálat kiderítette, hogy a gyanús tárgy egy magáncégé volt, amely robbanóeszköz-kereső kutyák kiképzésével foglalkozik. Az eszközt ez a cég felejtette a stadionban egy kiképzési gyakorlat után.
O'Hare szerint
és ezért helyes döntés volt a stadion kiürítése.
A Manchester United és a Bournemouth vasárnapi mérkőzését a riasztás után előbb felfüggesztették, majd a rendőrség tanácsára törölték. Az új időpontot kedd estére tűzték ki.
A manchesteri szurkolók abban reménykedtek, hogy csapatuk kiharcolja a negyedik helyezést a Premier League tabelláján, és ezzel a részvételi jogot a Bajnokok Ligája-sorozatban. A városi rivális, a Manchester City által a Swansea ellenében vasárnap elért 1:1-es döntetlen a gólkülönbség alapján azonban ezt gyakorlatilag kizárja - hacsak a Manchester United a keddre halasztott mérkőzésen nem győz 19 góllal.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.

További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.

Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.