// 2026. szeptember 28., hétfő // Vencel

Az alkotmánybíróságot hívja döntőbírónak a kormány és Iohannis közötti kampánycicaharcba Dăncilă

// HIRDETÉS

Ezerrel pörög az elnökválasztás előtti korteshadjárat.

Egyre jobban pörög és durvul a novemberi államfőválasztást megelőző nem hivatalos kampány: Viorica Dăncilă miniszterelnök most beváltotta fenyegetését, és az alkotmánybírságnál jelenti fel Klaus Iohannis államfőt, amiért az nem hajlandó kinevezni a múlt héten lemondott három ALDE-s tárcavezető helyére az általa javasolt ügyvivő minisztereket.

Dăncilă szerdán este azzal indokolta döntését, hogy Iohannis áthágja az alkotmánybíróság döntéseit azáltal, hogy késlekedik az ügyvivő miniszterek kinevezésével.

Ezek a döntések ugyanis lojális együttműködést írnak elő az állami intézmények között, ezt azonban Iohannis figyelmen kívül hagyja akkor, amikor halogatja az ügyvivő miniszterek kinevezését.

A miniszterelnök szerint Románia az egyensúlyvesztés és bizonytalanság állapotába került, és ezt

a helyzetet az államfő „felelőtlen és önző” magatartása generálta.

Mint ismert, az eddigi kisebbik koalíciós párt Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) múlt héten lépett ki a kormányból, három lemondott minisztere helyére a miniszterelnök hivatalban levő minisztereket javasolt ügyvivőként, amíg a végleges utódokat megtalálja.

Csakhogy

Iohannis – szokásához híven – ezúttal is abban látja az aktív politikai cselekvés lényegét, hogy szívatja a kormányt, és nem, vagy késve fogadja el a jelölteket.

Sőt szerdán délután ismét durva kirohanást intézett a kormány ellen, és novemberi újraválasztását bebiztosítandó, kemény hangnemű beszédben követelte a Dăncilă-kabinet távozását.

Kíváncsian várjuk az alkotmánybíróság döntését, azt, hogy a taláros testületben a kormány vagy az államfő politikáját támogató oldal lesz képes felülkerekedni.

Igaz, bárhogy is határoznak majd, azt a másik oldal hangadói úgyis politikai indíttatású döntésnek bélyegzik majd.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában
Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro