… ha minden ilyen jól menne ebben az országban: az ortodox pátriárkia máris intézkedett a bozóttüzek elleni imádkozás ügyében… és bármilyen nehéz elhinni, ellopták egy játszótér kerítését.
A keddi szent nap fő hazai témája: a tisztelt alkotmánybíróság délután öt órakor kezdi el ülését, melynek során a taláros testület többek közt azt is el fogja dönteni, indulhat-e az ámokfutó Călin Georgescu a májusi államelnök-választásokon, avagy sem. A hírek szerint a bírák kijelentették, addig ülnek az asztal körül, amíg kell, tekintettel az ügy súlyára.
Na de közben az AUR nevű nackópárt irodáiban beindult a zsizsegés. Mert, ugye, mi történik, ha az alkotmánybíróság elkaszálja Georgescu urat, mint jelöltet? Akkor valakinek át kell vennie az ámokfutó stafétát. Claudiu Târziu úr, a párt vezető tanácsának elnöke azt nyilatkozta, hogy bizony, az est folyamán lesz pártgyűlés, ahol majd kijelölik, ki legyen a Georgescu úr ilyen értelemben vett utóda. Hogy ki lenne az, arról Târziu úr szemérmesen hallgatott. Annyit viszont végül mégis elárult, hogy neki két név is van a fejében, és hát természetesen a legesélyesebb embert fogják indítani. Őt magát senki se kérte fel jelöltnek, de ha ez mégis megtörténne, természetesen vállalná, mert ő nem olyan, hogy kihátráljon a harcból. Ahogy George Simion úr sem olyan.
Hogy Simion úr nem hátrál meg, azt tudjuk, hiszen vasárnap, miután a központi választási hivatal visszadobta Georgescu államelnök-jelöltségét és balhé is volt a hivatal székháza környékén, elég ocsmány szókaratéval hadakozott, például azt mondta, a hivatal dolgozóit meg kellene nyúzni. Minek következtében a főügyészség hétfőn büntetőeljárást is indított, nem személyesen Simion úr ellen, hanem az esetre vonatkozóan. Ugyanakkor a Nemzeti Audiovizuális Tanács leszedette Simion úrral az ominózus Facebook-bejegyzést.
Komolyan mondjuk: ha a béremelések bevezetése, az autópályák építése, a korrupció kiküszöbölése, a közoktatás reformja ilyen fénysebességgel történne, Románia lenne a földi paradicsom.
Két nap telt el azóta (két nap!), hogy Raed Arafat, a katasztrógfavédelem főembere arra kérte az ortodox egyházat, segítsenek már abban, hogy az egyre terjedő bozóttüzeket valahogy megállítsák. Konkrétan: mise után olvassák az emberek fejére az üzenetet, ne gyújtsák fel a tarlót, az Isten szerelmére!
És tessék, megtörtént a villámgyors csoda: a keddi napon az ortodox pátriárkia bejelentette, hogy a következő vasárnapi miserendbe különleges könyörgést és imádságot iktatnak be, tekintettel a vészterhes időkre.
De persze, nem csak imádsággal harcol az ortodox egyház. A pátriárkia felszólított minden pópát, vegyen részt a nép felvilágosításában, ami a bozóttüzek kockázatát és veszélyét illeti.
Oravicabánya hajdan igen fontos városa volt a Bánságnak, a régió bányászati központjaként tartották számon a 18. és 19. században. És itt indították útjára a Bánság első mozdony húzta szerelvényét a 19. század közepén.
Persze, azóta Oravicabánya fölött is új idők járnak, a városka éli a maga csendes életét, amikor épp nem történik valami bizarr. Jó, tudjuk, a leglehetetlenebb dogokat is ellopják egyesek, ha éppen érdekük fűződik hozzá. De hogy miért épp egy játszótér kerítését kellett meglovasítani? Biztos lett volna más fémkerítés a környéken, ha már muszáj volt. A játszótereket azért kerítik be, hogy a kicsik biztonságos körülmények közt rohangálhassanak. A lopást követően egy ideig ez nem lesz lehetséges.
A polgármesteri hivatal reagált a bizarr lopásra. A városatyák nem gondolták volna, hogy a tolvajok odáig süllyednek, hogy épp a kerítést lopják el. A megfigyelő kamerákat a csúszdák meg a padok fele néztek, mert senkinek eszébe nem jutott, hogy a kerítést is figyelni kell. Na de okultak a keserű tapasztalatból: ha majd új kerítés kerül a játszótér köré, azt már kamerákkal fogják figyeltetni.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.