// 2026. november 6., péntek // Lénárd
vegyesen

Az alkotmánybírák a gyógyszerüket is az Ön pénzén veszik meg, volt besúgó felügyeli a hírszerzést – hírmix

// HIRDETÉS

Kolozsváron pedig immár egymillió euróért is vehet lakást, ha esetleg az eddigi árakat kevesellte volna.

Azt gondolta, hogy volt szekus besúgó nem kaphat hírszerzéssel kapcsolatos funkciót? Fogja meg az állam sörét!

Felix Stroe, a PSD szenátora lett a Külügyi Hírszerző Szolgálatot (SIE) felügyelő parlamenti bizottság alelnök. Erről hétfő este, titkos szavazáson döntött a parlament, akárcsak a SIE-t és a SRI-t felügyelő bizottságok többi tagjáról.

A bökkenő csak az, hogy Stroéről már 2015-ben kiderült, hogy a volt kommunista titkosszolgálat, a hírhedt Szekuritáté besúgója volt Dan fedőnéven.

// HIRDETÉS

Stroét 1972-ben, még buzăui gimnazita korában szervezték be, és azt a feladatot kapta, hogy iskolaidőben és azon kívül is „felügyelje” az osztálytársait. Az is igaz, hogy a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) által nyilvánosságra hozott dossziéja szerint igyekezett nem túl terhelő dolgokat mondani a társairól – 1973-ban le is mondtak a további szolgálatairól.

Stroe ugyanakkor komoly katonai karriert futott be a kommunizmus alatt: 1978-tól aktív tiszt volt a haditengerészetben, végigjárta a ranglétrát, egy időben pedig a Haditengerészet Legfelsőbb Politikai Tanácsának munkatársa is volt, amely komoly ideológiai funkciót látott el a múlt rendszerben. Stroe 2015 óta vezeti a PSD konstancai szervezetét.

A SIE-bizottság tagja még többek között Mircia Chelaru (AUR) és Anamaria Gavrilă (POT) is – akikről a G4Media megjegyzi, hogy Nyugatellenesek –, valamint az RMDSZ-es Turos Lóránd is. A bizottság elnöke Alexandru Muraru (PNL) lett.

Az alkotmánybírák nem elégszenek meg az extra nyugdíjakkal és fizetésekkel

Kedden a parlamentben éppen a 2025-ös költségvetésről tárgyaltak az urak, amikor az USR-s Claudiu Năsui képviselőnek megakadt a szeme egy csekélyke 700 ezer lejes tételen, amit a dokumentum szerint hozzácsaptak az alkotmánybíróság idei költségvetéséhez.

Az alkotmánybíróság ülésen résztvevő képviselője erre elmondta, hogy az az összeg egészségügyi hozzájárulásként szerepel a büdzsében a gyógyszerek árának növekedésével arányosan. Năsui erre odamondta, hogy az alkotmánybírák ezek szerint az adófizetők pénzén vásárolja meg a gyógyszereiket. Erre aztán kiderült, hogy nemcsak az alkotmánybírák, hanem az alkotmánybíróság alá tartozó személyzet, sőt a volt alkotmánybírák is részesülnek az egészségügyi támogatásban.

Bár az alkotmánybíróság képviselője azt állította, hogy a gyógyszerár-visszatérítés már régi ügy náluk, sem 2023-ban, sem 2024-ben nem szerepelt a költségvetési tételek között, így valószínűbb, hogy egy új fogásról van szó.

Átlépte az egymillió eurós rémálomhatárt a kolozsvári ingatlanpiac

A Ştiri de Cluj szúrta ki azt a történelmi pillanatot a romániai ingatlanpiacon, amit már vártunk azért egy ideje: íme az első lakás Kolozsváron, amelyet egymillió euróért kínálnak eladásra. A hírportál megjegyzi, hogy eddig még a kincses városban is csak a luxusvillák lépték át az egymilliós pszichológiai határt, de immár a lakások ára is joggal törhet a csillagos ég felé.

Igaz – amint az a Ştiri de Cluj gúnytól csöpögő leírásából kiderül – egy luxus penthouse lakásról van szó, amelyet egy 2018-ban épült tömbház tetőterén alakítottak ki. A kétszintes lakrész összesen hét szobával, három, márvánnyal borított fürdőszobával, saját edzőteremmel, teljesen felszerelt konyhával és 100 négyzetméteres panorámaterasszal várja újdonsült tulajdonosát, akinek vélhetően a bőre alatti pénz alatt is pénz van.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro