// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Az ActiveWatch felsorolja, hol csorbulnak jogaink

// HIRDETÉS

A román hatóságok rosszindulatúan alkalmazzák a magyarokkal szemben a törvényeket. Többek között ez is szerepel a sajtó helyzetéről szóló országos jelentésben.

A sajtószabadság nemzetközi napja alkalmából az ActiveWatch sajtófigyelő ügynökség közzé tette a romániai sajtó helyzetéről szóló éves jelentését, melyből kiderül: ebben az esztendőben is bőven akadt példa újságírók megfélemlítésére, de megvesztegetésére is. A 120 oldalas jelentés külön fejezetben részletezi

a magyar közösség szólásszabadságának korlátozását,

kitérve a konkrét esetekre is. Például foglalkozik azzal, hogy:

  • a Székelyföldnek autonómiát követelő tüntetőket, a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztőit, és a magyar közösségi jelképek kitűzőit is bírságokkal sújtották,
  • a magyar nyelvhasználatot korlátozó törvénytervezetek kerültek a parlament elé,
  • Kolozsvár önkormányzata nem engedte kitenni az autonómiát népszerűsítő pannót,
  • Klaus Iohannis államfő pedig olyan kijelentéséért fosztotta meg Tőkés László EP-képviselőt román állami érdemrendjétől, amely a véleményszabadság keretei közé illeszkedik.

A jelentés megállapítja, hogy az előző évekhez hasonlóan a román hatóságok – esetenként sikerrel – korlátozzák a magyar kisebbség szabad véleménynyilvánításához való jogát. A média és az állami szervek is megbélyegzik a kisebbségi érdekvédőknek a nyelvi jogok érvényesítésére vagy az önrendelkezésre irányuló törekvéseit. Továbbra is vannak olyan törvénykezdeményezések, melyeknek célja megállítani az ezekről a kérdésekről szóló közvitát. A román törvényeket rosszindulattal alkalmazzák a helyi hatóságok, amikor a magyar közösségi szimbólumokról van szó.

Az ActiveWatch azt javasolja a hatóságoknak:

  • alkalmazzák az Rasszizmus és Intolerancia elleni Európai Bizottság (European Commission against Racism and Intolerance, ECRI – szerk. megj.) ajánlásait, különösen a nemzeti és regionális szimbólumok használatára vonatkozó részeket,
  • indítsanak párbeszédet a magyar közösség jogairól azért, hogy megoldásokat találjanak a problémákra, és elkerüljék az interetnikai konfliktusokat,
  • teremtsék meg a párbeszéd feltételeit,
  • kezdeményezzenek egy olyan nevelési programot, amely a multikulturalitás, különbözőség elfogadására, toleranciára épül.
  • A szervezet figyelmezteti a román újságírókat is a magyar kisebbségről szóló pontos tájékoztatásra.

A 120 oldalas jelentés számos fontos megállapítást tesz, nem csak a magyar kisebbségre vonatkozóan. A dokumentum szerzői úgy látják, a romániai sajtót a tulajdonosi szféra korrupt finanszírozási mechanizmusok révén jelentős mértékben kiszolgáltatta a politikának, amely így a médiát propagandaeszközként használja és befolyásolni tudja a közbeszédet.

A Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet nemzetközi összehasonlításban Romániát idén a 49. helyre rangsorolta a sajtószabadság tekintetében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro