// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Autópályák: önmagát hazudtolta meg a kormány

// HIRDETÉS

Eltűnt az ígéretekből 1500 kilométernyi sztráda: miközben Dan Şova nemrég arról beszélt, hogy hat év múlva Románia sztrádahálózatának hossza eléri a 2400 kilométert, egy kormányzati dokumentum szerint nem lesz az még ezer kilométer sem.

Jelentős ellentmondások vannak a kormány autópályatervei és a Dan Şova közlekedésügyi miniszter által korábban bejelentett infrastrukturális elképzelések között: míg a tárcavezető nemrég arról beszélt, hogy hat év múlva Románia sztrádahálózatának hossza eléri a 2400 kilométert, egy kormányzati dokumentum szerint 2020-ig ezer kilométernél is rövidebb autópályán haladhatunk majd az országban.

A közlekedésügyi minisztérium szerdán hozta nyilvánosságra a közúti, vasúti, légi és hajózási infrastruktúrára vonatkozó átfogó beruházási tervét, amely összesen 530 – a tárca, illetve a kabinet számára prioritásként kezelendő – projektet tartalmaz.

Victor Ponta miniszterelnök a kabinet szerdai ülésén elmondta: a tervet május 15-ig bocsátották közvitára, majd „a szükséges eljárásokat követően” a kormány a konkrét intézkedéseket elküldi az Európai Bizottságnak. „Így végre tisztán láthatjuk, hogy mely projekteket kell prioritásként kezelnünk, illetve melyek esetében pályázhatunk európai uniós finanszírozásra” – magyarázta a kormányfő.

Az átfogó terv szerint Romániában 2020-ig összesen 993 kilométer autópályát építenek ki, holott Dan Şova a múlt héten még úgy nyilatkozott: a hazai sztrádahálózat hossza 2020-ig 2440 kilométer lesz, sőt ígérete szerint a munkálatok 90 százaléka – 1500 kilométer autópálya – már 2018-ig elkészül. Eszerint a következő esztendőkben a kormánynak évente 300 kilométer sztrádát kellene építenie.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro