// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Autonómiastatútum: újabb határidő

// HIRDETÉS

Olyan régóta halogatja az RMDSZ az autonómiastatútuma bemutatását, hogy a végén még pont jó lesz kampányeszköznek az őszi államfőválasztás előtt.

A Magyar Polgári Párttal (MPP) folytatandó július 11-i egyeztetést követően az RMDSZ várhatóan nyilvános vitára bocsátja azt az autonómiastatútum-tervezetet, amelyet a román törvényhozásban készül benyújtani, és amleyben a székely önrendelkezési igényeket fogalmazza meg.

Legalábbis ezt mondta Biró Zsolt, az MPP elnöke a két szervezet legutóbbi egyeztetését követően.

Az RMDSZ immár hosszú hónapok óta halogatja a dokumentum nyilvánosságra hozatalát, a határidőt folyamatosan tolták ki, többek között arra hivatkozva is, hogy az MPP-vel az európai parlamenti választások előtt kötött megállapodás nyomán a polgáriaktól is vártak javaslatokat. Most tehát a július közepi dátum a legújabb ígéret arra, hogy a nagyközönség is megismerhesse a dokumentum tartalmát, de az eddigi tapasztalatok alapján egyáltalán nem kizárt, hogy újabb halasztás várható.

Úgy tűnik, mintha az RMDSZ taktikusan tologatná folyamatosan a dokumentum nyilvánosságra hozásának időpontját, hogy az a lehető legközelebb essen a novemberi államfőválasztás kampányához.

Nem mintha a szövetségnek esélye lenne saját jelöltjét akár az elnökválasztás második fordulójába juttatni. Az ország lakosságának 6 százalékát kitevő magyar közösség önerőből erre képtelen lenne, az általános toleranciaszint pedig messze nem tart ott, hogy a románok jelentős része a magyar jelöltre voksoljon, még olyan formában sem, hogy ezzel tiltakozzon a román pártok eddigi teljesítménye ellen. (Már csak azért sem, mert az elmúlt évtizedekben az RMDSZ is egészen belesimult a bukaresti környezetbe, és egyikévé vált a „hagyományos román” pártoknak).

Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a szövetség továbbra is zsonglőrködni, „kereskedni” próbál a magyar közösség szavazataival, vagyis az első körös eredmény ismeretében kísérel meg üzletelni a második körbe jutott jelölteket indító pártokkal arról, hogy melyikük jelöltjét támogassa. Ezt a célt szolgálhatja a székely zászló és egyéb kisebbségi jelképek használatát szabályozó törvény őszre ígért elfogadása, illetve az autonómiastatútum tervezete is, amely hosszas és gyakori szereplési lehetőséget biztosít az RMDSZ számára a választást megelőző időszakban, így elvileg mozgósító erővel hathat a magyar választópolgárokra, akik a remények szerint legalább a magyarság számarányának megfelelő mértékben voksolnak majd a szövetségre.

Azt már korábban is kifejtettük, hogy ez a logika az utóbbi években már nem egyszer kudarcos volt, a magyar polgárok nem arra szavaztak, amerre a szövetség irányította volna őket. Mindemellett egy ilyen autonómiadokumentum mégiscsak jó lehet arra, hogy a segítségével legalább az első fordulóban elvigyék az urnákhoz az embereket, hogy az RMDSZ bizonyíthassa: még mindig képes megmozdítani hagyományos – bár egyre fogyatkozó – szavazótáborát.

A hosszasan készülő autonómiadokumentum tehát elsőrangú kampányeszköz lehet. Kérdés, milyen mértékben szolgálhatja az önrendelkezés kivívását. Az persze egyértelmű, hogy a dokumentum elkészülte – még ha valóban széles körű egyeztetésre is bocsátják, hogy az érintett közösség álláspontját, óhajait a legátfogóbban tükrözze, és a legpontosabban és -szakszerűebben kidolgozott statútum is lesz – még nem egyenlő az autonómia kivívásával. Ahhoz hosszas, kitartó és kemény parlamenti és azon kívüli küzdelem szükséges. A kérdés most az, hogy az RMDSZ 25 év után hajlik erre, vagy újra csak kampányeszközként használják, amelyet a választás után ismét elfelejtenek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro