// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Árjának tartotta magát a müncheni lövöldöző

// HIRDETÉS

Gyűlölte a törököket és az arabokat, és szándékosan Breivik vérengzésének évfordulóján ölt meg kilenc embert.

Szélsőjobboldali beállítottságú, rasszista ember volt a müncheni lövöldöző, aki múlt pénteken kilenc embert megölt, majd végzett magával – írta szerdán a nyomozás menetét ismerő biztonsági forrásokra hivatkozva a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap a hírportálján.

Az elkövető a környezetében élők tanúvallomásai alapján megtiszteltetésként tartotta számon, hogy születésnapja egybeesik Adolf Hitler születésnapjával, és büszke volt arra, hogy irániként és németként „árja” – írta a FAZ, rámutatva, hogy az árja-kultusz szerint Irán az árják hazája. A 18 éves férfi gyűlölte a törököket és az arabokat, és a felsőbbrendűség érzése töltötte el velük szemben.

A nyomozók ezért abból a feltételezésből indulnak ki, hogy célzottan gyilkolhatott  külföldi származású embereket. 

A német-iráni kettős állampolgár valamennyi áldozata bevándorló hátterű. Többnyire kiskorúakat lőtt agyon, köztük egy 15 éves magyar fiút. A feltevés mellett szól, hogy sokkal több embert is megölhetett volna, mert 300 lövedék volt nála.

Tettét eddig politikai vonatkozások nélküli ámokfutásként sorolták be, és pszichés betegségére, illetve a vele egykorú társaitól elszenvedett gyötrésre vezették vissza.

Az elkövető nem tartozott a müncheni szélsőjobboldali szubkultúrához. Azonban a szélsőjobboldali, rasszista beállítottságra utal egy, a vérengzés közben folytatott szóváltásról készített videofelvétel is, amelyen hallható, hogy szidalmazza a törököket, és hangsúlyozza, hogy Németországban született és német.

A nyomozás során azt is megállapították, hogy a müncheni lövöldöző tudatosan a norvég Anders Behring Breivik vérengzésének ötödik évfordulójára időzítette tettét. A 77 halálos áldozatot követelő utoyai mészárlás és oslói pokolgépes robbantás szélsőjobboldali elkövetője volt a példaképe – írta a FAZ.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro