// 2026. november 7., szombat // Rezso

Áremelkedések „kompenzálják” a minimálbér-növelést

// HIRDETÉS

1050 lejnél elvileg egyetlen munkavállaló sem kaphat majd kevesebbet. Többet fizetünk viszont a közlekedési kihágásokért és az áramért.

Nőtt a minimálbér összege, ezzel együtt azonban több minden megdrágult Romániában. A kormány még december 10-én arról döntött, hogy ebben az évben két lépcsőben, 1050 lejre nő a kötelező minimális juttatás. Először január elsején nőtt 975 lejre az eddigi 900 lejről, majd július 1-jétől lesz 1050 lej. Az intézkedés több mint 1 millió 471 ezer közalkalmazottat és csaknem 983 ezer, versenyszférában dolgozót érint. Tavalyelőtt év végén még 800 lej volt a minimálbér, 2014 folyamán szintén két lépcsőben emelték 900 lejre. A minimálbér mellett ugyanakkor bruttó 100 lejjel nőtt az egészségügyben és a szociális ellátás terén dolgozók bére.

A minimálbér emelésével azonban, január elsejétől nőtt a közlekedési kihágásokért fizetendő büntetés összege is. A KRESZ szerint egy büntetőpont pénzbeli értéke a minimálbér 10 százaléka, az eddigi 900 helyett tehát 975 lej a kiindulópont, azaz egy büntetőpont, pénzben 97,5 lejbe kerül. Július elsejétől viszont, az újabb béremeléssel együtt, ismét nőni fog a büntetőpontok értéke. Drágult a kötelező autóbiztosítás is, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság elnöke szerint 3 százalékos áremelkedésre számíthatunk. Az áramért átlag 0,26 százalékkal fizetünk majd többet.

A kormány azt ígérte, idén nem vezetnek be új adókat, és a meglévőket sem emelik. A pálinkára kivetett adót eltörölték.

Változatlan marad július elsejéig a háztartások számára értékesített földgáz ára, amikor érvénybe lép a kormány és az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) által kidolgozásra váró új, 2021-ig kitolt árliberalizációs terv. Hogy pontosan miért és milyen ütemben várható a növekedés, arról az alábbi linken olvashat.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro