// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Áprilistól Kolozsváron is elkezdik gyártani az egyik gyógyszert, ami bevált a korona kezelésében

// HIRDETÉS

Januárban pedig érkezik egy szállítmány egy másik, Amerikában bevált gyógyszerből is.

A kolozsvári Terapia egy másik helyi gyógyszergyártó céggel közösen 2021 aprilisától kezdi el a Favipiravir gyártását (Fluguard néven). A gyógyszer – amelyet eredetileg az influenza különféle formáinak kezelésére fejlesztettek ki Japánban, illetve Kínában – a korona Achilles-sarkának számító RNS-polimerázt blokkolja, amely nélkül a vírus képtelen szaporodni az emberi sejtekben, ezáltal nagyban lecsökkenti a betegség időtartamát.

A Terapia igazgatója korábban kifakadt és elmondta, hogy a politikusok ciklusokon át tartó nemtörődömsége és rossz lépései miatt nem tudtak eddig új, a járványban hasznos gyógyszereket gyártani. Úgy tűnik a nyilvános morgolódásnak meglett az eredménye és áprilistól minden adott lesz a helyi gyártáshoz.

Az ország legnagyobb gyógyszergyártója egyben azt is bejelentette, hogy hétfőn megérkezik az utolsó 110 ezer Favipiravir tabletta abból a 770 ezres tételből, amelyet októbertől részletekben hoztak be az országba, és amely összesen 10 ezer koronafertőzött kezelését fedezi. Januártól már havi egymillió adagot importálnak a gyógyszerből.

A Terapia ugyanakkor januárban 10 ezer darab Ivermectint (Ivermectol) is behoz Romániába, és a Covid-kórházaknak adományozza. Az Ivermectin egy már kipróbált és hatékony parazitaellenes gyógyszer, amely azonban a kutatások szerint a koronavírus ellen is hatékony, és amelyet Amerikában már sikerrel alkalmaznak a Covid–19 kezelésében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro