A magyarellenességéről híres Bogdan Diaconu szerint Románia modell a kisebbségi jogok tiszteletben tartásában, és el kell érnie, hogy a határon túli románok is olyan jogokkal rendelkezzenek, mint amilyeneket Románia biztosít a területén élő kisebbségek számára.
Románia határozottabb fellépését sürgette a szerbiai Timok-völgyi román (vlah) közösség képviselője egy, a bukaresti parlamenben tartott konferencián kedden – számolt be a Mediafax hírügynökség. Boian Alexandrovici román ortodox pap, a Timok völgyi román közösség szellemi vezetője a konferencián elmondta, hogy az általa 350 ezer fősre becsült közösség az asszimiláció szélére került. Hozzátette: olyan falvak vannak a Timok völgyében, ahol a szerbül nem beszélő nagyszülők, dédnagyszülők nem tudnak szót váltani a románul már nem beszélő unokáikkal.
„Kétszáz éve nincs iskola, templomi szertartás a nyelvünkön. Csoda, hogy még beszélünk románul. De ha Románia, anyaországunk nem támogat, nem tudunk románnak megmaradni" – jelentette ki az ortodox pap. Boian Alexandrovici arra is panaszkodott, hogy az őshonos timoki román közösség által alapított templomokat, kolostorokat a szerb ortodox egyház foglalja el, és a szerb állam megakadályozza, hogy a román közösség saját templomokat építsen. Román nyelvű ortodox egyházi szertartásokat csak a Bánság szerbiai részén élő román közösség számára engedélyezi a szerb állam.
Eugen Popescu a Román Nemzetstratégiai Központ (CRSS – alapítványi hátterű intézmény) igazgatója is a román államot bírálta, amiért nem tekinti stratégiai fontosságúnak a határon túli román közösségeket. Popescu szerint a román államnak jó lehetősége van arra, hogy Szerbia európai integrációja kapcsán érvényesítse érdekeit. „A román hatóságoknak mindent meg kell tenniük, hogy Szerbia megértse: nem lehet az Európai Unió tagja, ha elnemzetietlenít egy másik népet" – jelentette ki Eugen Popescu.
A magyarellenes megnyilvánulásai miatt ismertté vált Bogdan Diaconu szociáldemokrata képviselő, a román parlament határon túli románokkal foglalkozó bizottságának az alelnöke eközben arról értekezett, hogy Romániának morális kötelességei vannak az olyan román közösségekkel szemben, „amelyek nem választották az ország elhagyását, hanem az igazságtalan történelmi konjunktúra következtében élnek szülőfalvaikban, szülőhazájukon kívül". Diaconu ugyanakkor kijelentette, Románia modell a kisebbségi jogok tiszteletben tartásában, és el kell érnie, hogy a határon túli románok is olyan jogokkal rendelkezzenek, mint amilyeneket Románia biztosít a területén élő kisebbségek számára.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.