… egy „kedves” feliratot tartalmazó szurkerzászlót kitiltottak a sepsiszentgyörgyi stadionról… és egy hétéves kisfiú leesett a sífelvonóról az egyik Hunyad megyei pályán.
Mint azt már a téli álmából ébredő medvék is tudják, Marcel Ciolacu miniszterelnök a hétvégén Maros, Hargita és Kovászna megyében járt, ahol mindegy egyes alkalommal szükségesnek tartotta kijelenteni, hogy ugyan már, hagyjuk az autonómiás ostobaságokat. Romániában mindenki román, akkor is, ha nem az. Ez van: választási évben a román politikusnak olyan reflex-szerűen ugrik be a magyarfalás, ahogy elcsordul a nyála a frissen készült miccs láttán.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere nem hagyta szó nélkül a dolgot, küldött egy elegáns sallert Ciolacu mesternek egy sajtótájékoztató során. Antal szerint ő a maga naivságában azt hitte, Ciolacu azért érkezett a Székelyföldre, hogy kicsit növelje a román kormány népszerűségét. És az autonómiázással bele is csapott a közepébe: úgy megnövelte azt a bizonyos népszerűséget, hogy csak na. (Szmájli.) Aztán Antal hozzátette: ő nem akar beleállni ebbe a vitába, mert, ugye, nincs miről vitázni. A Székelyföld létezett, létezik és létezni fog. Másrészt, a Székelyföldnek volt autonómiája, és még lesz is.
Aztán arról is beszélt Sepsiszentgyörgy polgármestere, hogy Ciulacut félrevezethették a tanácsadói, ugyanis ha már arról van szó, kinek jobb a magyarfaló és Székelyföld-tagadó szövege, hát akkor az nem Ciolacu, hanem az AUR és Diana Șoșoacă. Ők sokkal hitelesebbek, ha magyargyűlöletről van szó. Tehát aki magyargyűlölő, az rájuk fogj szavazni, és nem az őket most épp kopírozó Ciolacura. (Nevető szmájli.)
Antal Árpád azt is Ciolacu fejére olvasta, hogy a miniszterelnök gyakran beszél az államférfi és a politikus közti különbségről. Na, hát Antal szerint egy államférfi nem viselkedik így egy közösséggel, amelynek lakóhelyére épp ellátogat. Hát, ez elegáns saller volt, talált is.
Az történt, hogy február 25-én, vasárnap a Kolozsvári U csapatát fogadta a Sepsi OSK a hazai bajnokságban. A meccstől magától senki sem kapott szívdobogást, az eredmény nulla–nulla volt, a játék pedig, nos, a hírek szerint, unalmas.
Ami némi izgalmat vitt a történésekbe, az ilyenkor továbbra is gyakran előforduló szurkolói hisztéria. A Kolozsvári U szurkergárdája híresen, vagy inkább hírhedten szájhabzó, ha úgy tetszik. És ha már elmentek Sepsiszentgyörgyre, a nem létező Székelyföldre, gondolták, majd ők megmutatják azoknak a nem létező székelyeknek, ki az úr ezen a földön. Vittk magukkal egy hatalmas trikolórt, amire szépen felírták, hogy: Erdély román föld.
Eddig oké, ha ők így gondolják, hát így gondolják. Viszont a hatalmas zászlót nem engedték be a stadionba. Szépen odakint kellett maradnia. És ettől a szurkoló lénytársak iszonyúan felháborodtak. Mert hát szerintük ők csak azt írták arra a zászlóra, ami szent igaz. Na, hát azzal is maradtak. Az átlátszó blöffnek nem dőlt be senki. A focipályán és környékén tilos a hergelés. Ha tetszik a nackó szurkereknek, ha nem.
Az idei (amúgy sem túl kemény) tél az utolsókat rúgja. Ráadásul múlt héten iskolai vakáció volt, ezért a téli sportok rajongói kihasználták az egyik utolsó lehetőséget, hogy leszáguldjanak valamelyik hazai vagy külföldi sípályán.
Jól is tették! Viszont azért nem árt, ha figyelünk magunkra, egymásra, mert a sízés veszélyes sport is lehet, ha felelőtlenül megy neki az ember a hegyoldalnak. És ez nem csak magára a lesiklásra vonatkozik. A sífelvonókon is érdemes betartani a szabályokat, kerülni a kockázatot, mert a történhet, ami a hétvégén bekövetkezett a Hunyad megyében található Strázsa síközpontban.
A pályán levő felvonót működtető illetékesek egy adott pillanatban arra figyeltek fel, hogy egy gyerek lóg az épp felfele haladó felvonón, valamibe kapaszkodva. A gépészek azonnal cselekedtek: jobbnak látták, ha megfordítják a felvonó haladási irányát, mert a pálya alja közelebb van és a magasság sem akkora. Így történt, hogy amikor a hétéves kisfiú már nem bírt tovább kapaszkodni, „csak” 4–5 métert zuhant lefele.
A hegyi mentők azonnal kezelésbe vették a fiúcskát, aki nagyon szerencsésen megúszta az esést, súlyos sérülése nem volt az első vizsgálatnál, viszont deréktáji fájdalmakra panaszkodott. A heyi mentők leszállították a kis sérültet a mentőszolgálatig, amely azonnal a lupényi kórházba vitte, további kivizsgálás és kezelés céljából.
A rendőrség időközben vizsgálatot indított az ügyben: legfőképpen arra kíváncsi a hatóság, hogyan került a gyerek ebbe a veszélyes helyzetbe. Kérünk minden kedves szülőt, a sípályák körül fokozott figyelemmel óvják gyermekeiket.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.
Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.
Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.