// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Annyira magyaros fejlemény: már az SZNT-nek is van ellenzéke

// HIRDETÉS

A nevetséges gumicsontok ellen harcolnak.

Székely Önrendelkezési Tanács (SZÖT) néven új szervezet alakult a Székelyföldön, amely a Székely Nemzeti Tanácshoz (SZNT) hasonlóan mozgalomként indul, s amelynek tagjai teljes mértékben elégedetlenek az Izsák Balázs vezette SZNT tevékenységével – jelentette ki Csiby Károly alapító, nyugalmazott egyetemi tanár. A SZÖT sajtószóvivői teendőit is ellátó Csiby szerint a több mint tíz évvel ezelőtt megjelent SZNT és Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nagyon vonzó és hihető célokat fogalmazott meg, az azóta eltelt időszakban azonban semmi nem valósult meg a célkitűzésekből, mint ahogyan az RMDSZ-nek sem sikerült a célok megvalósítása.

Csiby Károly szerint a Székely Önrendelkezési Tanács épp amiatt jött létre, mert úgy vélik, az említett szervezetek „nevetséges gumicsontokkal táplálják a népet”. Csiby Károly egyébként az SZNT október 24-ei akcióját is bírálta, melynek keretében őrtüzekkel kívánják kivilágítani a Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határait.

„Nevetséges tűzijáték, cirkuszi mutatvány. Az őrtüzeknek, a lármafáknak az őseink életében teljesen jogos funkciójuk volt: arra figyelmeztettek, hogy jön az ellenség, ezért fegyvert kell fogni, és meg kell védeni a falut” – mondta Csiby Károly.

Emlékeztetett: a 2006-os ditrói székely nemzetgyűlés határozatban kimondta, amennyiben nem születik a román kormánnyal megállapodás az autonómia ügyében, össze kell hívni a székely nemzetgyűlést, hogy az döntsön a székely nemzet önrendelkezési jogának érvényesítési módjáról, ezzel szemben tárgyalások nem kezdődtek a román hatalommal.

„Egy ideig az SZNT még forgattatta a szájában az autonómia gumicsontját, amit az RMDSZ már 25 éve forgat az autonómia ígéretével, aztán elhallgatott. Nekünk nem egy újabb, ideológiai alapokon nyugvó, újabb célokat meghirdető mozgalomként kell színre lépnünk.

Az alapcélunk az, hogy vissza kell térnünk az eredeti kitűzött célokhoz, amelyeket a ditrói nemzetgyűlésig nagyon következetesen tett az SZNT” – húzta alá Csiby Károly.

Konkrét lépésként a székely nemzetgyűlés újabb összehívását nevezte meg, amely meglátása szerint arról hivatott dönteni, hogy a székelység az önrendelkezés milyen formáját választja.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro