// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Annyi a tiltakozás Ukrajna-ügyben, hogy alig bírjuk követni

// HIRDETÉS

A román parlament képviselőházának külügyi bizottsága, a FUEN, európai parlamenti képviselők – rendesen kiverte a biztosítékot az új ukrán oktatási törvény.

Nyilatkozatot fogadott el a képviselőház külügyi bizottsága az új ukrán oktatási törvény kapcsán, amelyben felhívják a figyelmet a jogszabály kisebbségellenes voltára, és felhívást intéznek Petro Porosenko ukrán elnökhöz, hogy küldje vissza a tervezetet a Legfelsőbb Tanácsnak felölvizsgálás céljából.

„Minden Európában élő kisebbségnek joga van ahhoz, hogy anyanyelvén tanulhasson, és

ettől a jogától nem lehet megfosztani nemzeti közösségeinket, még Ukrajnában sem,

hiszen ez alapvető emberi jog” – fejtette ki Biró Rozália, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője, a képviselőház külügyi bizottságnak elnöke.

A nyilatkozat kitér arra, hogy Románia minden nemzetközi fórumon támogatja Ukrajna közeledését az EU-hoz, és emlékeztet arra, hogy Románia az EU első tagállamaként ratifikálta az Európai Unió és Ukrajna által kötött társulási megállapodást. Ez pedig „a közös európai értékek betartására kötelezi az országot”. Ugyanakkor

kezdeményezik egy román és ukrán törvényhozókból összeállított küldöttség létrehozását,

amely javaslatokat tesz a törvény jobbítására. A nyilatkozat megerősíti azt is, hogy Románia továbbra is határozottan támogatja Ukrajna EU-hoz való közeledését.

Biró Rozália elmondta, hogy a szakbizottsági ülésen elfogadott nyilatkozattervezetet más szakbizottságban is megtárgyalják, valamint a parlamenti frakciók is megvitatják, majd a véleményezések és a javaslatok beérkezését követően a parlament plénuma elé terjesztik.

Vincze Lóránd, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke szerint többek közt az Ukrajnában történtek is

megerősítik őket abban, hogy szükség van a Minority SafePack kezdeményezésre.

Az Európai Parlament Kisebbségi Intergroupjának strasbourgi ülésén a csoport társelnökei bejelentették, levélben fordulnak Petro Porosenko ukrán elnökhöz, amelyben azt kérik tőle, ne hirdesse ki az oktatási törvény kisebbségeket súlyosan érintő módosításait. A FUEN szintén levelet intézett Ukrajna elnökéhez, amelyben kéri, hogy ne ratifikálja a tanügyi törvény módosítását.

Mindeközben – Bocskor Andrea kárpátaljai származású fideszes EP-képviselő kezdeményezésére –

az Európai Parlament 37 képviselője  közösen intézett felhívást az ukrán elnökhöz,

amelyben aggodalmukat fejezik ki az oktatási törvény miatt.

A nemrégiben elfogadott jogszabály az ukrajnai nemzetiségi iskolák, a mintegy 120 román, 100 magyar, 5 lengyel tannyelvű iskola felszámolásához vezet. A törvény az ország lakosságának mintegy 20%-át kitevő nemzeti kisebbségeket megfosztja az oktatás nyelvének szabad megválasztásától, attól az alapvető joguktól, hogy anyanyelven tanuljanak – áll a nyilatkozatban, amelyet magyar, román, lengyel, szlovák és bolgár képviselők közösen írtak alá.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro