// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Angolosan távozik a brit kilépés fő szorgalmazója

// HIRDETÉS

A Brexit-kampány vezérei kezdtek furcsán viselkedni: Nigel Farage mellett Boris Johnsonnak is sikerült meghökkentő dolgokkal előállnia.

Távozik az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának éléről (UKIP) Nigel Farage. Farage hétfői sajtóértekezletén közölte: politikai céljai teljesültek azzal, hogy a brit EU-tagságról tartott népszavazáson a brit választók többsége a kilépésre voksolt.

„Ennél többet nem is érhetnék el,

ezért úgy gondolom, most jött el a megfelelő alkalom arra, hogy leköszönjek” – tette hozzá.

Farage a tavaly májusi brit parlamenti választások után is bejelentette távozását, de akkor néhány napon belül visszavonta ezt a döntését. Hétfőn közölte: most nem tesz ilyet, távozási szándéka végleges.

A UKIP a legnagyobb olyan brit politikai párt, amelynek fő politikai programja Nagy-Britannia kilépése az EU-ból.

Farage – akit a nagyközönség leginkább az Európai Parlamentben elhangzó, szenvedélyes hangvételű, Brüsszelt ostorozó szónoklatairól ismer – azt is bejelentette, hogy pártjának EP-beli frakcióját továbbra is ő vezeti majd (amíg még lesz az európai törvényhozásban UKIP-frakció, természetesen).

Közben Boris Johnson, London volt konzervatív főpolgármester, a Brexit-kampány másik ismert arca terjedelmes cikket közölt a The Telegraph hasábjain, amelynek már a címe is meghökkentő: A tory (brit konzervatív – szerk. megj.) jelölteknek

szükségük van egy Brexit utáni tervre

– itt az enyém 5 pontban.

Johnson, aki minden előzetes várakozással ellentétben nemrég bejelentette, hogy nem indul a konzervatív pártelnökségért és az Egyesült Királyság kormányfői tisztségéért, ostorozza az EU-párti radikális baloldaliakat, és furcsának nevezi, hogy a „trendi szocialisták” egy meg nem választott, nemzetek feletti bürokráciáért lelkesednek.

London egykori elöljárója szerint a Nagy-Britanniában dolgozó EU-s munkavállalók státusa nem fog változni, a migráció folytatódik, de ellenőrzött keretek közt.

„A jövő tényleg fényes lesz. Ezt akár Bob Geldof (ír zenész, EU-párti politikai aktivista – szerk. megj.) is énekelhetné” – zárja sorait.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro