Persze, attól még a BMW jó autó, hogy kicsit vizes lett. A sofőr viszont némi javításra szorul.
Van ez a – nyilván nem tudományosan megalapozott és erősen vitatható – nézet, egy változata a régi mondásnak: madarat tolláról, embert autójáról lehet megismerni. Vagyis, ha az embernek van például egy Dácsiája, nem az jut elsőre eszünkbe róla, hogy na, ez le fog gyúrni az útról, be fog állni a tiltott parkolóba, péppé dudálja a fejünk a rendőrlámpánál stb. Viszont ha például az embernek BMW SUV-ja van, hát gyakran óvatosak vagyunk vele szemben, amikor közutakon közlekedünk. Nyilván nem lehet általánosítani, de az alábbi sztori igazolni látszik a közhelyet.
Bákó megyében történt, hogy egy polgár át akart kelni a Beszterce folyón. Nem igazán értjük, miért, de élünk a gyanúperrel, hogy egy közeli híd hiánya okán. Ugyanis a helyi sajtó szerint az ominózus szakaszt gyakran használják gázlóként az autósok.
Igen ám, de az utóbbi napok bőséges esőzései megduzzasztották a folyót. És BMW-s hősünk biza ott ragadt a hömpölygő víz kellős közepén. És hiába bőgette a BMW X5-ös bivalyerős motorját. Ja, mindennek van határa.
Mit tehetett az úrvezető, kikászálódott a szügyig elmerült jószágból, sétált egyet a vízben, aztán felhívta az autómentőket. Akik szépen kijöttek, a polgár kezébe nyomták a sodronyvéget, az szépen visszasétált a folyó közepére, beakasztotta a horgot és a csodajárgány rövidesen kikerült a sodrásból.
Tanulság? Van, de nyilván nem az, hogy minden BMW-s ostoba. Ám azért tisztelettel kérjük a kedves autóvezetőket, mérlegeljenek kicsit, mielőtt áradó folyóba ugratnának négykerekű metállovukkal.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.